Székelyudvarhelyen pénteken, március 12-én avatták fel hivatalosan a Fejlesztési központ az élhető vidékért elnevezésű székházat.
2010. március 12., 15:212010. március 12., 15:21
2010. április 08., 21:112010. április 08., 21:11
Székházavató ünnepséget tartottak a Solymossy utca 29. szám alatt. A Civitas Alapítvány és a norvég kormány támogatásával létrejött fejlesztési központ az udvarhelyszéki gazdák megsegítését szolgálja. Ahogy Kolumbán Gábor, a Civitas kuratóriumának elnöke fogalmazott, azért indítanak ilyen projekteket, hogy „a vidék élhető legyen a modern korban is.” Kolumbán szerint szükség van olyan ötletekre, mely segít egy krízis utáni jövőstratégia felépítésére. A megnyitón jelen volt a Civitas kuratóriumának összes tagja, valamint a norvég kormány is képviseltette magát Liv Maren Roste, Románia norvég nagykövete személyében. Liv közölte, országa kormánya összesen 100 millió euróval támogatja Romániát az ehhez hasonló ötletek megvalósításában.
A központ létrejöttét a Hagyományaink Gyümölcsei nevet viselő projekt tette lehetővé, mely a gyümölcsök termesztését, helyi feldolgozását és nem utolsó sorban értékesítését tűzte ki célul. Egyszóval a hatékony munkavégzésben különböző jó tanácsokkal segítik a gazdákat – többek közt tanfolyamokat indítanak és útmutatást adnak a különböző pályázati lehetőségek kihasználására.
„Tavaly szeptemberben már indítottunk egy ilyen képzést, amelyen a 20 kiírt helyre 28 jelentkező volt. Tovább szeretnénk folytatni a tanfolyamokat ebben a felújított épületben, reméljük a népszerűsége nőni fog, és a gazdák kihasználják ezt a lehetőséget” – fogalmazott Orbán Árpád, az alapítvány regionális igazgatója.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!