
Feltehetően fonálféreg jött ki a csapból
Fotó: Facebook
Kerti csapból kieresztett vízben talált feltehetően fonálférget egy kükülőkeményfalvi lakó. A hívatlan vendégről készült fotó és videó gyorsan elterjedt a Facebookon, kisebb riadalmat keltve. Az eset kapcsán a vízszolgáltatónál és a közegészségügyi igazgatóságnál érdeklődtünk.
2017. július 26., 21:562017. július 26., 21:56
Fenyéden és a községhez tartozó Keményfalván is a csíkszeredai székhelyű Harvíz Rt. szolgáltatja a hálózati vizet. Kérdéseinkre válaszolva elmondták, nekik egyetlen fogyasztó sem jelezte az észrevételt. A közösségi portálon megjelent információkra reagálva kiürítették a zetelaki tartályt, vízmintát vettek, és az eredményekből már kedden kiderült,
– tudtuk meg a szolgáltatótól. Hozzátették, munkájukat az segítené legjobban, ha a hasonló észrevételeket rögtön jeleznék nekik, hiszen így sokkal hamarabb behatárolható volna a probléma, és szükség esetén gyorsan közbe tudnának lépni. Mint megtudtuk,
Hasonló esetük eddig nem volt, információik szerint a fonálféreg megjelenésének fő oka a sokáig nem használt, állott víz és a benne megnövekedett szervesanyag-tartalom. A Harvíz Rt. illetékesei nincsenek meggyőződve arról, hogy a videón látott féreg valóban az általuk szolgáltatott vízből származik.
Ha valóban az elmondottaknak megfelelően történt az eset, a féreg a vezetékben lévő víz szennyeződését bizonyítja. A féreggel együtt annak petéi is jelen lehetnek. A kifejlett egyed is tartalmaz petéket, amelyek bekerülve az emberi szervezetbe betegséget okoznak – mondta el lapunknak Vass Előd, a megyei közegészségügyi igazgatóság munkatársa. A szennyeződés engedélyezetlen vízlelőhelyekből (kút, forrás) vagy vezeték-meghibásodásból származhat. Gyakran használnak régi kutakat kerti locsolásra – magyarázta a szakértő. Az udvarokon található csapokra sok toldalékot szoktak fel- és leszerelni, ezért nem biztosított a telep kellő tisztasága. Hangsúlyozta,
Hozzátette, vízminőségi aggodalmak esetén mindig a szolgáltatóhoz kell fordulni, de nem árt rendszeresen ellenőrizni a saját vezetékrendszert is.
Zivatarokra figyelmeztető sárga és narancssárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.
Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
szóljon hozzá!