Ezer eurós támogatás a német nyelv tanítására

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ebben a tanévben is ezer euróval támogatja a német nyelv oktatását a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában egy többségi német tulajdonban lévő csíkszeredai cég.

R. Kiss Edit

2010. november 03., 17:272010. november 03., 17:27

2010. november 03., 18:532010. november 03., 18:53

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Kerekes Szilárd, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgató-helyettese elmondta, a Rogranex Kft. ebben a tanévben is ezer eurót adományozott az iskolának. Az adományozó szándékai szerint az összegből 700 eurót a német nyelv tanítását elősegítő didaktikai eszközök beszerzésére, 300 eurót pedig a német nyelv elsajátításában kiemelkedő eredményekkel rendelkező diákok díjazására fordítanak.

Az adománynak nagyon örülnek – számolt be az igazgató-helyettes. Elmondta, a tavalyi támogatásból egy 150, egy 100 és egy 50 eurós díjat adtak a német nyelvből három legjobb diáknak, a 700 euróból pedig egy kivetítőt és egy számítógépet vásároltak, amelyekkel – kiegészítve az iskola saját forrásaiból még számítógépekkel és bútorzattal – egy multimédiás termet alakítottak ki. Ezt elsősorban a németül tanuló diákok használják, de más tanórákat is tartanak ott – ismertette Kerekes Szilárd.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje

Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről

Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről
2026. március 18., szerda

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében

Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében
2026. március 18., szerda

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok

Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék

Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék
2026. március 17., kedd

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese

Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese
2026. március 17., kedd

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön

Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön
Hirdetés
2026. március 17., kedd

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...

Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...
2026. március 17., kedd

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség

A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés