
Képünk illuszráció
Fotó: Pinti Attila
Döntő házként megszavazta a képviselőház kedden azt a tervezetet, amely minimum hét évben szabja meg a földterületek haszonbérbe vételének időtartamát.
2024. december 17., 16:582024. december 17., 16:58
A 2009/287-es törvényt módosító tervezetet 204 támogató és 39 ellenszavazattal, 14 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház. A jogszabály
Az előírás szerint a haszonbérbe vétel legalább hét évre szól, és kiterjed a terménybetakarítás teljes időtartamára.
Tilos a haszonbérbe vett terület teljes vagy részleges bérbe adása, kivéve, ha a haszonbérlők egymás között cserélik ki a földhasználati jogot.
A haszonbérleti szerződés a bérleti idő lejárta előtt megszűnik a bérlő cselekvőképtelensége vagy csődje miatt, illetve a bérleti díj kifizetésének elmulasztása miatt a szerződésben meghatározott határidőn belül. A bérbeadó halála esetén az örökösök kötelesek a bérleti szerződést a bérlővel kötött bérleti szerződés időtartamára fenntartani.
– írja az Agerpres hírügynökség a jogszabályban megfogalmazottakra hivatkozva.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!