Ezekkel a beruházásokkal készülnek idén Udvarhelyszéken

Járdát építenek Felsősófalván. A helyiek biztonsága mindenek előtt •  Fotó: Pál Árpád

Járdát építenek Felsősófalván. A helyiek biztonsága mindenek előtt

Fotó: Pál Árpád

Egyre több udvarhelyszéki önkormányzat beruházási listáján szerepel előkelő helyen az óvodaépítés, a szennyvíz- és ivóvízhálózat lefektetése, illetve a községi besorolású utak rendbetétele. A költségvetésekbe belefoglalt fontosabb beruházásokról érdeklődtünk néhány udvarhelyi polgármestertől.

Veres Réka

2017. május 09., 15:512017. május 09., 15:51

2017. május 09., 15:572017. május 09., 15:57

Leginkább a Helyi Fejlesztési Programhoz (PNDL) és az európai uniós programokra benyújtott pályázatokra különítették el az önrészt a költségvetésből Szentegyházán. Molnár Tibor polgármester megkeresésünkre azt mondta, idén két utcát modernizálnának, a Mihai Eminescu és a háziorvosi rendelők irányába vezető Sportolók utcát, emellett más útszakaszok felújítását is tervezik, azokra most készítik elő a pályázati dokumentációt. Emellett

lebontanák a városközponti régi, több mint egy évtizede romos állapotú kazánházat, helyébe pedig egy parkolót alakítanának ki,

amelyre nagy szükség van, hiszen a tömbházak környékén napközben is alig találni szabad parkolóhelyet.

Szintén pályázatokból finanszírozzák Parajdon az idénre tervezett beruházásokat. Bokor Sándor, a község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a község turisztikai erejét tovább erősítenék a beruházásokkal. Idén egyrészt befejeznék a tavaly elkezdett munkálatokat, így a 13A jelzésű országút felsősófalvi szakaszán épített járdát, valamint a parajdi Petőfi Sándor Művelődési Ház felújítását is folytatják. Utóbbiról elmondta, először az Országos Beruházási Társaság (CNI) finanszírozta az épület modernizálását, ám a bukaresti Colectiv szórakozóhely 2015-ös leégése után módosították a tűzvédelmi szabályokat, így most ezeknek megfelelően újítják az épületet a község költségvetéséből. Egy

ötszázezer eurós európai uniós pályázatot nyertek meg a felsősófalvi óvodaépület építésére,

ehhez készítik el júliusig a műszaki tervet. Ugyancsak uniós forrásokból készítik el Alsó- és Felsősófalva ivóvíz- és szennyvízhálózatát, majd ezt követően az utakat is leaszfaltoznák a két településen. A két projekthez a község költségvetéséből teszik ki az önrészt, ami a polgármester becslése szerint körülbelül egymillió euró.

PNDL-alapból újítanák fel a parajdi és békástanyai iskolaépületeket, egy másik pályázatból pedig az alsó- és felsősófalvi kultúrotthonokat modernizálnák.

A wellnessközpont mellé szállodát építenének partnerségben egy magáncéggel,

ehhez a hivatal vásárolna egy telket. Az elképzelés szerint hasonló volna a közeli szovátai szállodakomplexumokhoz. A közvilágítás modernizálását valósítanák meg közösen Parajddal, Farkaslakával, Koronddal, Oroszheggyel, Zetelakával, Varsággal és Fenyéddel egy ADI-pályázatból.

Szállodát építenének a parajdi wellnessközponthoz. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Szállodát építenének a parajdi wellnessközponthoz. Archív

Fotó: Barabás Ákos

Két nagyobb befektetést terveznek Siménfalva községben: hat falu szennyvízhálózatát a Környezetvédelmi Alap finanszírozásával kezdenék kiépíteni, valamint a 38 és 38/A jelzésű községi utakat aszfaltoznák, PNDL-alapból. Péter Zoltán polgármester elmondta, hogy a hat település csatornázását nyolcmillió lejből valósítanák meg, ennek hét százalékát saját költségvetésből fedeznék. Emellett

Rugonfalván új kultúrotthont építenének,

és a térfigyelő kamerarendszert is kibővítenék.

Kápolnásfaluban óvodaépítésre és szennyvizhálózat-építésre fókuszálnak idén. Mint a községvezetőtől megtudtuk,

a településen nincs óvodaépület, a szülők részéről érkező igény viszont arra ösztönözte őket, hogy hozzálássanak egy ilyen létesítmény építéséhez.

Benedek László polgármester továbbá elmondta, a beruházásokra a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) pályázatán nyertek finanszírozást.

Három pályázatot már megnyertek, kettő még elbírálás alatt van – sorolta Nagy Attila, Zetelaka polgármestere. Mint elmondta, az egyik nyertes pályázat a községi utcák aszfaltozásáról szól, ám mivel nem mindegyik úton van lefektetve az ivóvíz- és szennyvízhálózat, ezért idén előbb elvégeznék a csatornázást, jövőre pedig aszfaltoznának.

A másik nagy beruházás a községben egy napközi otthon építése lesz, ami már idén elkezdődhet.

Ugyanakkor a település két kultúrotthonát bővítenék hangfelszereléssel és más eszközökkel. A polgármester említette azt is, hogy idén felújítják a zetelaki tűzoltóépületet, valamint folytatják a parcellázási tervek elkészítését, ezeket jövő évig fejeznék be.

Lövétén a Somkőháta térség villamosítása az egyik legfontosabb beruházás idén – tudtuk meg Mihály Dénestől, a község polgármesterétől. A villamosítással huszonhárom háztartást látnának el elektromos energiával. A szükséges felszerelés már 2015 októbere óta rendelkezésükre áll, ám azóta nem tudták elvégezni a munkát. A beruházást a község saját költségvetéséből finanszírozzák, de a megyei önkormányzat is besegít. A polgármester azt is elmondta, hogy a DC26-os jelzésű községi út felújításának finanszírozására nyújtottak be pályázatot a Helyi Fejlesztési Programba (PNDL), a munkálatoknak már tavaly nekiláttak, ezeket idén be is fejeznék. Ugyanakkor több pályázatot is összeállítottak és leadtak az Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökséghez.

Az idei esztendő tehát mindenképp a villamosításról és aszfaltozásról szól,

de mezei és erdei utak kövezése is tervben van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben
2025. május 09., péntek

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért

Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért
2025. május 09., péntek

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében

A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében
2025. május 09., péntek

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán

A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán
2025. május 09., péntek

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál

Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál
2025. május 09., péntek

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön

Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön
2025. május 09., péntek

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya

Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya
2025. május 09., péntek

Ambrus Pál nevét vette fel az új szentegyházi sportcsarnok

Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.

Ambrus Pál nevét vette fel az új szentegyházi sportcsarnok
2025. május 09., péntek

Havazott a Transzfogarason, leállították az út hótalanítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Havazott a Transzfogarason, leállították az út hótalanítását