
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Bogdan-Gruia Ivan energiaügyi miniszter szerda este bejelentette, mérlegelik egy olyan jogszabálytervezet kidolgozását, amely megakadályozná az áram kikapcsolását azoknál a rászoruló fogyasztóknál, akik nem tudják kifizetni a számláikat.
2025. október 02., 10:092025. október 02., 10:09
2025. október 02., 15:272025. október 02., 15:27
Az Antena 3 televíziónak adott interjúban a magas villanyszámlák kapcsán a tárcavezető elmondta, jelenleg négy vállalat is a július 1-ig érvényben volt 1,30 lejes árplafon alatti árat számol fel a villamos energiáért.
„Az emberek megnézhetik az ár-összehasonlítók oldal adatait, és ingyenesen szolgáltatót válthatnak” – emelte ki. Hozzátette, közben mérlegelik egy olyan törvénytervezet kidolgozását, amely
Emellett gondolkodnak egy olyan mechanizmuson is, amelyik
„Ezeken a mechanizmusokon dolgozunk jelenleg, és már a télen bevezetnénk, hogy vészeljük át ezt az időszakot” – magyarázta a miniszter az Agerpres beszámolója szerint.
Bogdan Ivan szerint ha nem tesznek lépéseket a villanyáram árának csökkentéséért, „a romániaiak fognak a legdrágábban áramhoz jutni a világon”, a cégek pedig elvesztik a versenyképességüket a nemzetközi piacon.
– magyarázta a miniszter.
A tárcavezető szerint mintegy fél éven, kilenc hónapon belül várhatóan csökkenni fognak a végső fogyasztók által fizetett árak.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9709 lej volt, 145 lejjel (1,5 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.
A júliusi 8,16 százalékról augusztusban 6,17 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A piacvezető OMV Petrom péntek reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj árát, alig két nappal az előző drágítás után. A benzin ára néhány banira megközelítette a 10 lejes lélektani határt, míg a gázolaj majdnem 10,5 lejbe kerül literenként.
Pénteken százötven kerékpáros halad át Kovászna megyén, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani.
Harminckilenc lovas nevezett a 15. Székely Vágta futamaira, melyeket pénteken és szombaton tartanak a maksai Óriáspince-tetőn – közölték a szervezők.
Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás az ezredforduló legmeghatározóbb eseménye volt, amely ráirányította a figyelmet a szövetségek és a kollektív biztonság fontosságára.
A Bihar megyei törvényszék szerdán elrendelte három, 21 és 25 év közötti fiatalember 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Konkrét lépéseket kell tennie Ukrajnának a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében ahhoz, hogy további uniós csatlakozási klaszterek megnyitását támogassák – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, sajtótájékoztatón.
Alapfokon 1 év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön Bukarest második kerületének bírósága a fővárosban futárként dolgozó bangladesi vendégmunkást tavaly nyáron bántalmazó fiatalembert.
1 hozzászólás