
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei, rendőrök és igazságügyi orvosszakértők exhumálták hétfőn a marosbárdosi gondozási központban tavaly decemberben elhunyt két személy holttestét.
2023. december 12., 11:202023. december 12., 11:20
Ügyészségi források szerint a DIICOT egy 1990-es és egy 1992-es születésű nő holttestét akarja megvizsgálni – tudta meg az Agerpres hírügynökség.
Mint ismert, lakossági bejelentés nyomán a hatóságok július 27-én a marosbárdosi gondozási központban öt fogyatékkal élő gondozottat az alagsorban, építési törmelékek között, piszkosan és alultáplált állapotban találtak, fekáliával és vérrel szennyezett matracokon feküdtek. Két súlyos állapotban lévő embert pedig egy 3 négyzetméteres, levegőtlen, sötét szobában helyeztek el a gondozóik. A történtek nyomán
A DIICOT július 28-i közleménye szerint a gyanúsítottak 2020-ban egy emberkereskedelemre szakosodott bűnszervezetet hoztak létre.
úgy, hogy az egyesület pénzösszegeket kapott a szociális felügyelettől vagy a hozzátartozóktól az áldozatok szakszerű ellátásáért. A pénz javát a bűnszervezet a saját céljaira használta fel.
Az ügyészek szerint az egyesület által működtetett intézményekben elhelyezett idős vagy fogyatékkal élő személyek embertelen és megalázó bánásmódban részesültek. Fizikai és lelki bántalmazásnak vetették alá őket, korlátozták a szabadságukat, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást, és nem biztosították számukra megfelelő higiéniai körülményeket.
A gyanúsítottak ellen bűnszervezet létrehozása és emberkereskedelem miatt folyik eljárás.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.
A hétvégén is nőttek az üzemanyag-árak, a gázolaj ára pedig literenként 5 banival emelkedett keddtől – számol be az economica.net gazdasági hírportál. Szerdán ismét emelkedett az üzemanyagok ára.
szóljon hozzá!