Érvénytelen pecsételésre szólít fel az SZNT elnöke

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Az SZNT elnök bevezetőként a következőket hangsúlyozta: nem azt szeretnék, hogy az államelnökválasztás egésze érvénytelen legyen. Sőt, az SZNT mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a szavazáson. Ezzel elejét lehet venni az esetleges választási csalásoknak, hiszen volt már arra példa, hogy a távolmaradók nevével visszaélve befolyásoltak választásokat.

Gergely Imre

2009. november 18., 17:122009. november 18., 17:12

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Aki elmegy szavazni, azt arra kéri, hogy ne szavazzon egyetlen jelöltre sem, hanem több pecsételéssel érvénytelenítse a voksát.
Izsák Balázs szerint, amennyiben az egész Székelyföldön nagy tömegben lesznek érvénytelenek a szavazatok, azzal politikiai üzenet fogalmazódhat meg. Éspedig az, hogy a székelyföldi választók számára a romániai demokrácia nem jelent igazi demokráciát, hiszen nem adja meg számukra az önrendelkezés jogát.

„Meg kell mutatnunk, hogy addig nem választunk államelnököt Romániának, amíg az autonómia statutúm alapján nem választhatunk elnököt Székelyföldnek.” – jelentette ki az SZNT elnöke.  Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy jelenleg egyetlen esélyes jelölt sincs a 12 választáson induló politikus között, aki bármilyen kis mértékben is, de támogatná a székelyföldi autonómia kezdeményezéseket.

Az RMDSZ-jelölt Kelemen Hunorról sem volt kedvezőbb a véleménye. Izsák Balázs szerint könnyű volt minden, a magyarok számára fontos elképzelést betenni a  programjába, hiszen tisztában volt azzal, hogy ebből semmit sem kell megvalósítania, az ígéreteket nem kell megtartania, hiszen semmi esélye, hogy államelnök legyen. Az államelnök választások témája mellett Izsák Balázs szót ejtett a népszavazásról is. Izsák Balázs és az véleménye szerint a székelységnek teljesen mindegy, hogy az országnak egy-  vagy kétkamarás a parlamentje. Az egész rendszer elfogadhatatlan, mindaddig, amíg nem ad lehetőséget az autonómia létrehozására.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Lázár János Sepsiszentgyörgyön: a cél, hogy a vesztes magyarság száz év után a sikeresek táborát gyarapítsa

Világpolitikai kitekintésben kiszámíthatatlan a jövő – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön. A Lázárinfó a szokásos formában zajlott: a miniszter vállalta, hogy válaszol minden neki feltett kérdésre.

Lázár János Sepsiszentgyörgyön: a cél, hogy a vesztes magyarság száz év után a sikeresek táborát gyarapítsa
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Hétszáz adventi koszorú készült a Gyermekek Palotájában

Majdnem húsz éve kezdték el, azóta közösségteremtő hagyománnyá nőtte ki magát. A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájában hétszáz koszorút készítettek adventre.

Hétszáz adventi koszorú készült a Gyermekek Palotájában
2025. december 03., szerda

A román-magyar energetikai összeköttetésről egyeztetett Ilie Bolojan és Orbán Viktor

Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét. A tárgyalás legfontosabb témája a magyar-román energetikai kapcsolatok megerősítése volt.

A román-magyar energetikai összeköttetésről egyeztetett Ilie Bolojan és Orbán Viktor
2025. december 03., szerda

Vallásturisztikai konferenciát tartanak a Csiky-kerti egyetemen

A vallásturizmus szereplői második alkalommal találkoznak csütörtökön Gyergyószentmiklóson a Keresztény Gyergyó vallásturisztikai konferencián.

Vallásturisztikai konferenciát tartanak a Csiky-kerti egyetemen
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Román katonai búvárok semmisítettek meg egy veszélyes tengeri drónt a Fekete-tengeren

A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.

Román katonai búvárok semmisítettek meg egy veszélyes tengeri drónt a Fekete-tengeren
2025. december 03., szerda

Az USR-nek kell döntenie a következő védelmi miniszter személyéről

A jövendőbeli védelmi miniszter személyéről a koalíciós megállapodás értelmében a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) kell döntenie – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.

Az USR-nek kell döntenie a következő védelmi miniszter személyéről
2025. december 03., szerda

Új szabályozások a nem EU-s országból származó gépjárművezetői jogosítványokra vonatkozóan

A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szabályozza a Románia közútjain közlekedő gépjárművek vezetési jogát azon személyek esetében, akik nem az Európai Unió valamely tagállama által kiállított jogosítvánnyal rendelkeznek.

Új szabályozások a nem EU-s országból származó gépjárművezetői jogosítványokra vonatkozóan
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Ügyvédnő segítette a drogcsempészeket: börtönökben adták el a tiltott szereket

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei szerda reggel 33 Kolozs, Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszínen, köztük két börtönben tartottak házkutatásokat egy hatalmas kábítószerkereskedő hálózat felszámolására.

Ügyvédnő segítette a drogcsempészeket: börtönökben adták el a tiltott szereket
2025. december 03., szerda

Meghalt Adrian Pleșca zenész, a Timpuri Noi és a Partizan alapítója

Kedd este 64 éves korában elhunyt Adrian Pleșca, becenevén Artanu, a Timpuri Noi együttes alapítója és a Partizan együttes énekese.

Meghalt Adrian Pleșca zenész, a Timpuri Noi és a Partizan alapítója
2025. december 03., szerda

Decemberben felpörög a szilveszteri szállásvadászat – mutatjuk az árakat

Noha decemberben már telt ház szokott lenni, idén nem kapkodtak szállások után a vendégek, pedig az árak – általánosságban véve – nem emelkedtek a korábbi évekhez képest. Cikkünkben a székelyföldi szállásadók szilveszteri kínálataiból szemlézünk.

Decemberben felpörög a szilveszteri szállásvadászat – mutatjuk az árakat
Hirdetés