
Fotó: Gergely Imre
Az SZNT elnök bevezetőként a következőket hangsúlyozta: nem azt szeretnék, hogy az államelnökválasztás egésze érvénytelen legyen. Sőt, az SZNT mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a szavazáson. Ezzel elejét lehet venni az esetleges választási csalásoknak, hiszen volt már arra példa, hogy a távolmaradók nevével visszaélve befolyásoltak választásokat.
2009. november 18., 17:122009. november 18., 17:12
Fotó: Gergely Imre
„Meg kell mutatnunk, hogy addig nem választunk államelnököt Romániának, amíg az autonómia statutúm alapján nem választhatunk elnököt Székelyföldnek.” – jelentette ki az SZNT elnöke. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy jelenleg egyetlen esélyes jelölt sincs a 12 választáson induló politikus között, aki bármilyen kis mértékben is, de támogatná a székelyföldi autonómia kezdeményezéseket.
Az RMDSZ-jelölt Kelemen Hunorról sem volt kedvezőbb a véleménye. Izsák Balázs szerint könnyű volt minden, a magyarok számára fontos elképzelést betenni a programjába, hiszen tisztában volt azzal, hogy ebből semmit sem kell megvalósítania, az ígéreteket nem kell megtartania, hiszen semmi esélye, hogy államelnök legyen. Az államelnök választások témája mellett Izsák Balázs szót ejtett a népszavazásról is. Izsák Balázs és az véleménye szerint a székelységnek teljesen mindegy, hogy az országnak egy- vagy kétkamarás a parlamentje. Az egész rendszer elfogadhatatlan, mindaddig, amíg nem ad lehetőséget az autonómia létrehozására.
Világpolitikai kitekintésben kiszámíthatatlan a jövő – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön. A Lázárinfó a szokásos formában zajlott: a miniszter vállalta, hogy válaszol minden neki feltett kérdésre.
Majdnem húsz éve kezdték el, azóta közösségteremtő hagyománnyá nőtte ki magát. A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájában hétszáz koszorút készítettek adventre.
Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét. A tárgyalás legfontosabb témája a magyar-román energetikai kapcsolatok megerősítése volt.
A vallásturizmus szereplői második alkalommal találkoznak csütörtökön Gyergyószentmiklóson a Keresztény Gyergyó vallásturisztikai konferencián.
A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.
A jövendőbeli védelmi miniszter személyéről a koalíciós megállapodás értelmében a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) kell döntenie – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szabályozza a Románia közútjain közlekedő gépjárművek vezetési jogát azon személyek esetében, akik nem az Európai Unió valamely tagállama által kiállított jogosítvánnyal rendelkeznek.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei szerda reggel 33 Kolozs, Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszínen, köztük két börtönben tartottak házkutatásokat egy hatalmas kábítószerkereskedő hálózat felszámolására.
Kedd este 64 éves korában elhunyt Adrian Pleșca, becenevén Artanu, a Timpuri Noi együttes alapítója és a Partizan együttes énekese.
Noha decemberben már telt ház szokott lenni, idén nem kapkodtak szállások után a vendégek, pedig az árak – általánosságban véve – nem emelkedtek a korábbi évekhez képest. Cikkünkben a székelyföldi szállásadók szilveszteri kínálataiból szemlézünk.