
Fotó: Török Zsolt/Facebook
Érdeméremmel tüntette ki Török Zsolt aradi hegymászót Mihai Fifor védelmi miniszter – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség.
2018. november 03., 14:232018. november 03., 14:23
A Románia jó hírének terjesztéséért megítélt díjat személyesen Mihai Fifor adta át az aradi várban pénteken Török Zsoltnak. A miniszter kijelentette:
A Török Zsolt, Teofil Vlad és Romeo Popa összetételű román csoport többek között a román Nemzeti Védelmi Minisztérium támogatásával vett részt idén ősszel egy expedíción a Himalája hegységben. A csapat tagjai október 18-án jutottak fel a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra. A csúcson mínusz 27 fokban, több mint száz kilométer/órás széllökések közepette bontották ki az Erdély és Románia egyesülése centenáriumi jelképével is ellátott román zászlót, melyet a védelmi tárcától kaptak.
Fotó: Török Zsolt/Facebook
Török Zsolt felidézte: annyira kegyetlenek voltak a körülmények, hogy személyesen nem tudott örvendeni a csúcshódítás pillanatának, de annak a tudata sarkallta, hogy sok román számára ez a beteljesülés pillanata lesz. Török Zsolt hozzátette:
Török Zsolt vezette 2013-ban az a romániai expedíciót, amely feljutott a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.
Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.
Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.
Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.
Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.
Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.
Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.
A téli ünnepi időszakra időzített pirotechnikai ellenőrzőakció részeként a rendőrség eddig közel 53 tonna pirotechnikai cikket foglalt le, 540 büntetőeljárást kezdeményezett és 606 személy ellen indított nyomozást.
2025 meghatározó év Románia és az erdélyi magyar közösség számára: új politikai helyzet alakult ki, miközben Európát háború és gazdasági bizonytalanság terheli. Magyarországon választások közelegnek – a belpolitikai viták Erdélyben is érzékelhetők.
Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára. Ez a Tordai-hasadék.
1 hozzászólás