Hirdetés
Hirdetés

Erdeigyümölcs-ültetvénnyel tartanák távol az üdülőteleptől a gyilkostói medvéket

A remények szerint a fő turistaidényben nem kell majd a medvéktől tartani Gyilkostón •  Fotó: Gergely Imre

A remények szerint a fő turistaidényben nem kell majd a medvéktől tartani Gyilkostón

Fotó: Gergely Imre

Elkerülik a medvék a Gyilkostó üdülőtelepet, javulnak a halak és denevérek életkörülményei, és új erdő is létesül – főbb pontokban ezt tervezi megvalósítani a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Park. A közel három millió eurós pályázat előkészítése folyamatban van.

Gergely Imre

2020. július 30., 09:072020. július 30., 09:07

2020. július 30., 09:492020. július 30., 09:49

A Kis-Cohárd alatt egy 2,5 hektáros területen erdeigyümölcs-ültetvényt létesít a nemzeti park, a szakemberek arra számítanak, hogy így – legalább a gyümölcs érésének idején – ez odavonzza majd a medvéket, és egyben távol tartja az Gyilkos-tó közvetlen környezetétől, a vendéglátóhelyektől. A terület Gyergyószentmiklós város tulajdona, és ennek használati jogát a képviselő-testület legutóbbi ülésén engedték át a nemzeti park számára. Előzőleg egy korábbi ülésén elutasították ezt a javaslatot. Amint Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester előterjesztése során közölte: 

attól tartottak, hogy az ültetvény telepítése után korlátozva lesz a túrázók számára a népszerű turistaösvény használata.

Hirdetés

Málnát és áfonyát termesztenek

Közben tisztázták a felmerülő kérdéseket és így ellenvetés nélkül történt meg a terület átadása. Nem lesz szükség a turistaösvényen semmiféle, a jelenlegitől eltérő szabályozásra – mondta el megkeresésünkre válaszolva Hegyi Barna, a Nemzeti Park igazgatója. Rámutatott: az ültetvény legközelebbi része 150 méterre lesz az ösvénytől, és jelenleg is nagyon sok Hargita megyei turistaösvény halad át málnás vagy áfonyás területek között, és ennek ellenére nincsenek medveproblémák.

Idézet
Az érkező turistákat a maga természetes környezetében időben észreveszi a medve, és elkerüli a találkozást. A problémák a mezőgazdasági területeken szoktak adódni, ahol a terményt dézsmáló állatba botlik bele a gazda

– tette hozzá.

Az ültetvényen málnát és áfonyát termesztenek majd, hogy a különböző érési időszak hosszabb ideig jelentsen alternatívát a táplálék megszerzésére.

Medvebiztos kukákban bíznak

Ezzel párhuzamosan az üdülőtelep forgalmasabb vendéglátó helyeinek közelében fém, medvebiztos kukákat is elhelyeznek. Szükség van ezekre, hiszen

a kihelyezett vadkamerák felvételei is mutatják, éjszakánként rendszeres látogatói a medvék a településnek.

Látszik, amint felborítják a vendéglők hűtőszekrényeit, kukákban kutakodnak élelem után. Aggály volt még, hogy az ültetvény odavonzza majd azokat is, akik erdeigyümölcs-gyűjtésből szoktak jövedelemhez jutni. Ettől sem kell tartani – mondja az igazgató – a terület adottságai olyanok, hogy könnyen ellenőrizhető lesz az emberek mozgása, a gyűjtögetés tilos a szigorúan védett természeti környezetben.

Figyelnek a halakra és denevérekre is

A Békás-szoros hosszában a patak medrében új hallépcsőket fognak elhelyezni. A jelenlegiek ugyanis megfelelnek a pisztrángok számára, és azok képesek túljutni rajtuk, de mások, például botos kölönte vagy népi nevén a küpőce számára áthatolhatatlan akadályokat jelentenek. A pályázat révén az ő életük is könnyebb lesz.

A szorosban számos olyan zsomboly barlang van, amely elvileg nem látogatható, de mégis vannak, akik minden engedély nélkül kötéltechnika segítségével bemásznak rongálva az ottani geológiai formációkat, zavarva az ott élő denevéreket is.

Ez is megváltozik, ugyanis rácsszerkezettel zárják el a bejárataikat, amelyek a denevérek mozgását nem akadályozzák, de az emberekét igen. A zárat csak kutatók, engedéllyel rendelkező barlangászok számra nyitják majd ki.

Keresik a megoldást a tó megmentésére is

A közel 3 millió euró összértékű pályázathoz elkészülnek előtanulmányok, zajlik a szükséges jóváhagyások beszerzése és várhatóan augusztus végén nyújtják majd be. Pozitív elbírálás esetén fél év múlva kezdődhet a megvalósítás.

A Gyilkos-tó közelében található égeres erdőrész állapotán is javítanak, de az Egyes-kő térségében 4,5 hektáron erdő-visszatelepítést is tartalmaz a terv.

Fontos része még a pályázatnak, hogy ennek a keretében készül majd egy tanulmány arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet megmenteni a tavat az üledékek folyamatos lerakódásától. Új gátak építésére, a jelenlegiek megerősítésére is szükség lenne, a tanulmány pedig a következő pályázathoz teremtené meg a szakmai alapot, a tó megmentésének érdekében.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?

Új rockopera Wégidők címmel
Új rockopera Wégidők címmel
2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Hirdetés
2026. február 04., szerda

Szemtanúk filmezték le, amint a nyílt utcán tartóztatják fel a korrupcióval gyanúsított rendőrt – videóval

Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.

Szemtanúk filmezték le, amint a nyílt utcán tartóztatják fel a korrupcióval gyanúsított rendőrt – videóval
2026. február 04., szerda

Olyan gödrös volt az út, hogy lerobbant a beteghez tartó mentőautó – videóval

Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.

Olyan gödrös volt az út, hogy lerobbant a beteghez tartó mentőautó – videóval
2026. február 04., szerda

CNAIR: hamis SMS-ekkel próbálnak pénzt kicsalni az autósoktól Romániában

Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.

CNAIR: hamis SMS-ekkel próbálnak pénzt kicsalni az autósoktól Romániában
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
2026. február 04., szerda

Felére csökkent a kezeletlenül lerakott hulladékmennyiség Hargita megyében

Noha az európai uniós elvárásoktól messze elmarad a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében, a gyergyóremetei hulladéklerakó láthatóan nagyot javított a megye hulladékgazdálkodási adatain. A települések között viszont nagy különbségek vannak.

Felére csökkent a kezeletlenül lerakott hulladékmennyiség Hargita megyében
2026. február 03., kedd

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter

A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter
2026. február 03., kedd

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást

A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást
2026. február 03., kedd

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik

Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik
Hirdetés