
Fotó: Boda L. Gergely
Miután minden kísérlet meghiúsult arra, hogy a város átvegye a somostetői vendéglő épületét, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala faházat építtet az ingatlan közelében.
2011. május 02., 12:242011. május 02., 12:24
2011. május 03., 16:412011. május 03., 16:41
„Az épület a játszótér mellett kap helyet, a parkolóban. Lesz benne egy terem székekkel, asztalokkal, illetve bár, konyha, terasz” – mondta Dorin Florea sajtótájékoztató keretében. Hozzátette, azért szánták el magukat erre a lépésre, mert a somostetői vendéglő tulajdonosaival még mindig nem sikerült megegyezniük.
„A Romarta fővárosi képviselői megkeresésünkre közölték, fogalmuk sem volt a marosvásárhelyi épületeik állapotáról. Az egyetlen jó megoldás az lenne, ha eladnák az ingatlant a városnak. A Somostető térrendezési munkálatai várhatóan másfél év múlva fejeződnek be. Ezt követően egy pihenőövezetet akarunk kialakítani, ahol nem lesz helye semmilyen hangoskodásnak” – fogalmazott a polgármester.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
szóljon hozzá!