
Fotó: Gligor Róbert László
A ravatalozók kialakítását egyrészt a vonatkozó törvények is megkövetelik, másrészt megfelelőbb környezet a végtisztesség leróvásához. Ezért egyre több település megpróbálja úgy mozgósítani erőforrásait, hogy mihamarabb létrehozhasson egy ilyen célú, saját közösségi épületet. Körképünkben Maros megye néhány vidéki településén érdeklődtünk a helyzetről és a tervekről.
2011. december 22., 09:272011. december 22., 09:27
2011. december 22., 10:442011. december 22., 10:44
Nyárádszeredában újabb két halottasházra lenne szükség
Amikor néhány éve egy Zala megyei településen tartózkodtak a kibédiek, egyik ismerősük megkérdezte, hogy milyen az erdélyi falvakban egy ravatalozó. Csodálkozva vette tudomásul, hogy mifelénk még többnyire a családi háznál vesznek búcsút az elhunyttól – mesélte Orbán Sándor kibédi alpolgármester. „Aki életében felépített egy házat, és azt lakta, gondozta, megérdemli, hogy utolsó útjára onnan kísérjék el” – magyarázta a Kisküküllő menti szokást az elöljáró, mire az anyaországi nevetve jegyezte meg, hogy náluk az ő gyermekkorában volt az utolsó ilyen temetés. Azóta nálunk is változni kezdett a helyzet és a szokás.
Ákosfalva élen járhat
Az ákosfalvi önkormányzat idén kezdeményezte a ravatalozók építését az egyházakkal partnerségben. „Fontosnak tartom ezek megvalósítását, hisz ezek is hozzájárulnak a közösségek fejlődéséhez, a civilizációs szint emelkedéséhez” – fejtette ki Osváth Csaba polgármester. A polgármesteri hivatal és a helyi tanács anyagi támogatást is nyújtott minden érdekelt településnek az előkészítéshez. Az illető közösségek megkeresték a legmegfelelőbb területeket, most van folyamatban ezek telekelése, az egedélyek kiváltása és a tervek elkészítése, amelyek költségeire 4-5 ezer lejt kaptak az önkormányzattól. Így Ákosfalván, Harasztkeréken, Cserefalván, Székelyvajában, Göcsön, Szövérden és Kisgörgényben akár a tavasszal el is kezdődhetnek az építkezési munkálatok, amelyhez pályázat formájában további támogatást nyújt majd a községvezetés. A települések lakosainak számától függően kétféle típusú ravatalozók épülnek, amelyek a helyi egyházak tulajdonába kerülnek – részletezte az elképzeléseket a község elöljárója, Osváth Csaba.
A községhez tartozó Nyárádszentbenedek még nem tett lépéseket, hogy itt is halottasház épülhessen. A polgármester szerint ez az egyházi elöljárók múlasztása, de reméli, hogy jövőre ők is felzárkóznak. Nám Vilmos tanácsostól megtudtuk: Pályi Béla lelkész teljesen elzárkózott az együttműködéstől, és bár a presbiterekkel együtt többször is megkeresték, nem volt hajlandó még csak tárgyalkni se a kérdésről. Ennek ellenére az önkormányzati képviselő reméli, hogy a lelkész közeli nyugdíjazása után hozzálátnak a munkához és a lemaradás ellenére is elkészülhet a faluban is a ravatalozó.
A szentannaiak is szeretnék
A Nyárádszeredához tartozó Szentannai úton lakók is saját ravatalozót szeretnének, hiszen a létező épület a városnak éppen az ellenkező végén van, 3-4 kilométer távolságra. A városvezetés a költségvetés felét, 25 ezer lejt ígért a terv támogatására. Imreh Attila helyi tanácsos ötletét Gecző András lelkész is jónak találta és 1000 eurót ígért mellé. A különbözetet a lakosságtól remélték, családonként 100 lejes hozzájárulást. Ám hiába az ötlet, a helyiek nem támogatták sem a javasolt helyszínt, sem a pénzbeli hozzájárulást, így egyelőre füstbe ment a terv – mondta el portálunknak Imreh Attila tanácsos.
Backamadarason is tervezik
A helyi tanács és a községbeli egyházak presbitériumai már tárgyaltak arról, hogy közös erővel ravatalozók épüljenek Backamadarason és Szentgericén. „A tervek még nem készültek el, de 50-60 ezer lejre lenne szükség egy épület elkészítéséhez, ha a lakosság önkéntes munkaerővel járul hozzá az elképzeléshez” – árulta el portálunknak Turbák Zoltán polgármester és helyettese, Fejér Andor.
Koronkában is elkezdik
Akár még az idén elkezdhetik a koronkai ravatalozó ház megépítését – tudtuk meg Nagy Márton polgármestertől, aki erre a mandátumra vállalta ezt a tervet. A 350 ezer lej értékű beruházást mindenki használhatja majd: a létesítményt semleges helyen építik, hogy egyik felekezet se tudhassa a magáénak. A ravatalozót a szovátaival megegyező stílusban fogják kivitelezni, átadását pedig a következő év közepére tervezik.
A vadadiak önerőből dolgoztak
A Csíkfalva községhez tartozó Vadadban tavaly építettek egy kisebb ravatalozó épületet a templom mögött, a temető alatt. Az önkormányzat átadta nekik egy lebontott épület anyagát, de mivel ez távolról sem volt elegendő, gyűjtést szervezetek a faluban. Minden család adakozott a saját lehetőségei szerint, kivétel nélkül. Az adományokból megvásárolták a szükséges anyagokat, a ravatalozót pedig közmunka révén építették fel a helyiek.
Vadadban felépült, de más kistelepülések is igyekeznek
Az épület meglétének mindenki örül. Az eddigi praktika, hogy a halottat otthon ravatalozzák fel, sokszor problémát jelentett. „Egyrészt egy hullát 2-3 napig tartani a lakásban a nyári hőség idején nemcsak kellemetlen, hanem teljesen egészségtelen is, továbbá ha az elhunytnak távolabbról érkeztek hozzátartózói, rokonai a temetésre, a legtöbb esetben nem volt elegendő hálóhely sem a lakásokban” – részletezte az építés körülményeit Tóth Gyula falufelelős.
Gyulakután is elindították
Gyulakután nyolc évvel ezelőtt alakítottak ki ravatalozót a református egyház épületében, amelyet a visszaszolgáltatás után felújítottak. „A létesítmény kisméretű, de hasznos a közösség számára” – közölte portálunkkal Takács Kálmán alpolgármester.
Az idei költségvetésben két újabb ravatalozó létrehozására különítettek el összeget a tanácsosok kérésére. Bordoson elindult a folyamat a katolikus egyházzal együttműködve, itt egy régebbi épületet szemeltek ki erre a célra, amelyet feljavítanának. Kelementelkén viszont a kérdést egyelőre halasztották, mert sürgősebb szükséglet volt itt egy közösségi ház kialakítása.
Kibéden hamarosan befejezik
Kibéden az önkormányzat kezdeményezte a ravatalozó ház felépítését, az ötletet elfogadta és felkarolta a református egyház is. Az építkezés a tavaly szeptemberben kezdődött el, a munkát néhány helyi személy végezte, míg a befedésnél a presbiterek is kivették részüket. Az épületben három halottaskamrát és egy szertartástermet alakítottak ki, de a munkálat teljes befejezését csak a jövő tavaszra tervezik. A beruházás kizárólag a község önerejéből történik: az építőanyagot az önkormányzat vásárolta, a többi költségre a helyi lakosság adományozott pénzt – mesélte el az együttműködést Dósa Sándor polgármester és Orbán Sándor alpolgármester.
Negyven hektáros területen fekvő sport- és szabadidőpark létrehozását tervezi a marosvásárhelyi városháza, és százötvenezer eurós össznyereményt ajánl fel azoknak a tervezőknek, építészeknek, akik rész vesznek a tervpályázaton.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
szóljon hozzá!