
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
A téli hónapokban rendszerint leállnak a vezetékcserével, a jelenlegi enyhe idő azonban lehetővé teszi, hogy folytassák a munkálatokat – számolt be Kozsokár Attila, a háromszéki Közüzemnek Rt. vezetője.
2021. december 29., 21:512021. december 29., 21:51
Sepsiszentgyörgy egyik legfontosabb útvonalán, a Csíkszereda felől bejövő Csíki utcán cserélik a vezetékeket. A szenyvízhálózatot teljesen, összesen 2033 méteren kell kicserélni, az ivóvízhálózat jelentős részét már korábban felújították, most 535 méter vezetéket cserélnek. A teljes munkálat 197 új csatlakozó és 57 akna cseréjét is jelenti.
A tervek szerint haladnak, a munkálat felét elvégezték,
Úgy dolgoznak, hogy a fontos útszakaszt nem zárják le teljesen a forgalom elől.
Kozsokár Attila rámutatott arra is, hogy a körülmények befolyásolják a munka tempóját, nagyon hidegben nehezen tartható az ütemterv, míg plusz fokokban, érthető módon, könnyen lehet dolgozni.
A Csíki utcai munkálatokon 6 géppel, 2 billentős autóval és 1 szivattyús autóval átlag 10-15 ember dolgozik. A hideg időszak nem jelent teljes leállást, hiszen ásni még lehet, de ez is csak úgy oldható meg, hogy a forgalmat ne lehetetlenítse el a munka.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!