
Fotó: ISU Tulcea
Elrendelte hétfőn a bukaresti ítélőtábla a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjének előzetes letartóztatását – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. augusztus 04., 15:562025. augusztus 04., 15:56
A fővárosi katonai törvényszék július 31-én hatósági felügyeletet rendelt el a férfi ellen, az ügyészek azonban megfellebbezték a döntést, és az ítélőtábla a javukra döntött, így a férfi vizsgálati fogságba kerül.
A Sulinán katonaként dolgozó I.C.A.-t gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják a katonai ügyészek.
A vádhatóság korábbi közleménye szerint a baleset napján I.C.A. a hajózási szabályzat több előírását is megszegte. A férfi nem tartotta be maradéktalanul az elővigyázatossági intézkedéseket, és
ráadásul a megengedettnél (legtöbb 12 személy) több utast szállított, összesen 14-en voltak a vízi járművön.
A turistákat szállító sétahajó múlt hétfőn borult fel a Sulina-ágon, a Mosura-öböl térségében, ahol a baleset bekövetkeztekor 1,5-2 méteres hullámok voltak a viharos időjárás miatt. A balesetben négy utas – köztük egy gyermek – életét vesztette, a tíz túlélőt kórházba szállították.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
szóljon hozzá!