
Az elővárosi vonatok beindítása sokat lendítene a tömegközlekedésen. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Marosludastól Szászrégenig, a reptér és Marosvásárhely érintésével, 72,4 kilométeres szakaszon elővárosi vonatjárat létrehozását tervezik az érintett települések. Ennek érdekében létrejött már egy fejlesztési társulás is, amihez hamarosan a megyeszékhely is társul.
2023. április 21., 18:322023. április 21., 18:32
Nyárádtőn januárban hozták létre a metropoliszövezeti vonatjárat működtetéséhez szükséges fejlesztési társulást, amelyhez a tervek szerint összesen 13 önkormányzat társul majd: Szászrégen, Petele, Gernyeszeg, Nagyernye, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Maroskeresztúr, Kerelőszentpál, Marosugra, Kutyfalva, Marosbogát, Radnót és Marosludas.
A marosvásárhelyi városháza honlapján található határozattervezet szerint Marosvásárhely is csatlakozni fog ehhez a társuláshoz, ezt a városi önkormányzati képviselőknek kell majd megszavazniuk.
A csatlakozás anyagi hozzájárulással is jár:
Korábban Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármesterre a Székelyhonnak elmondta, hogy tavaly, késő ősszel több egyeztetésen vett részt a közlekedési minisztérium és a kormány képviselőivel az elővárosi vasúti szolgáltatás beüzemelésével kapcsolatban. Akkor a városvezető azt mondta, hogy első lépésként létre kell hozni a fejlesztési társulást, amely
Soós Zoltán azt mondta, hogy amennyiben a pályázatot kiírják és a román vasúttársaság is elvégzi a síneken a szükséges munkálatokat, már 2024-ben Marosludastól Szászrégenig gyors- és új motorvonatokkal lehetne közlekedni, ezekkel megközelíteni Marosvásárhelyt és a repteret.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
szóljon hozzá!