
Egy-egy felüljáró jelzi, hogy évek óta nekifogtak a terelőútnak. Archív
Fotó: Haáz Vince
Kis előrelépés történt a Koronka–Jedd–Nagyernye elkerülő út megépítése kapcsán, miután a napokban helyszíni terepszemlét tartottak a tervező cég munkatársai. A 2014-ben elkezdett és 2017-ben abbahagyott tizenkét kilométernyi út megépítése jelentősen tehermentesítené Marosvásárhelyt az áthaladó gépkocsiforgalomtól.
2021. december 13., 11:592021. december 13., 11:59
2021. december 13., 12:562021. december 13., 12:56
Marosvásárhely terelőútja Koronka–Jedd–Nagyernye irányában vezetné el a gépkocsiforgalmat, vagyis a Székelyudvarhely vagy Segesvár irányából érkezők és Szászrégen, Beszterce felé haladók nem kellene bemenjenek a megyeszékhelyen, hanem elkerülhetnék azt.
A terelőúton az első ásónyomokat 2014-ben hagyták, nagy felhajtással, politikusok jelenlétében. Az érdemi munka végül csak 2016-ban kezdődött el, a kivitelező azonban nagyon lassan haladt a munkálatokkal, ezért 2017-ben szerződést bontottak vele. Az építő arra hivatkozott, hogy a terv nem volt pontos, a talajvíz levezetése és más, előre nem látott munkálatok jóval többe kerülnek, mint az eredetileg leszerződtetett összeg.
2017 után több ígéret és próbálkozás volt, hogy a tervet felélesszék és kivitelezőt találjanak. Kiderült, hogy
Idén október végén a Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság szerződést kötött a Royal céggel, amely 2,2 millió lejért elkészíti a terelőút új tervét. Ennek a cégnek a szakemberei voltak az elmúlt napokban, a helyszínen Marosszentgyörgy határában, Tófalván, hogy felméréseket végezzenek. A terelőút nyomvonala ugyanis érinti Koronkát, Jeddet, Marosszentgyörgyöt és Nagyernyét is.
A brassói útügyi igazgatóság regionális igazgatója, Liliana Horga válaszolt Kodok Márton civil aktivista kérdéseire, leveléből kiderül, hogy milyen határidőket szabtak meg a terelőút tervezésére. A Royal cég november 8-án kapta meg az engedélyt a terv elkészítésére. Erre
Ezt felülvizsgálják és engedélyezik, majd a Maros megyei önkormányzatnak ki kell adnia az építkezési engedélyt. Ez megtörténhet pár nap alatt vagy akár egy hónapig is elhúzódhat. Ezután a brassói útügyi igazgatóságnak elő kell készíteni a feladatfüzetet és meghirdetnie a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására. Erre legkorábban 2023 első hónapjaiban kerülhet sor, ami azt jelenti, hogy
A helyszíni munkálatok akár két évig is eltarthatnak, és ez idő alatt a tervezőnek műszaki segítséget kell nyújtania a kivitelezőnek. Ez azt jelenti, hogy
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
1 hozzászólás