A kétszereplős, Barabás Árpád rendezte produkció adja az első közönségtalálkozó témáját
Fotó: Balázs Attila
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál idéntől visszavezetik, rendszerezik az egyes előadások utáni közönségtalálkozókat. Legközelebb szerda este lesz ilyen.
2020. január 07., 19:402020. január 07., 19:40
A színházi fesztiválok idején, illetve az intézmény színházi nevelési programjában ugyan eddig is volt lehetőségük a nézőknek időnkét találkozni az alkotókkal, előadókkal, januártól azonban már széles körben, bárki előtt nyitottá teszi a színház a közönségtalálkozókat. E hónaptól havonta egy rendhagyó közönségtalálkozóra invitálnak, amelyre az előadás témájától függően hívnak meg szakembereket a kerekasztal köré, az igazabb, mélyebb élményért.
Az év első közönségtalálkozóját szerda este fél kilenctől, a Fagyi című előadás után tartják a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előterében: az est házigazdája Győrfi Kata, a színház munkatársa, vendége pedig Szalay Zsuzsa szakpszichológus, akivel a Fagyi című előadás alkotóinak bevonásával a darab által felvetett problémákat járják körül.
Ez alkalommal nemcsak azokat várják, akik a szerdai előadásra készülnek, hanem azokat a nézőket is, akik korábban már látták a produkciót, vagy akik az előadástól függetlenül is részt vennének egy érdekfeszítő, jó hangulatú beszélgetésen. A darab révén egyébként az anya–lány kapcsolatok kerülnek nagyító alá. A részvétel bárki számára nyitott és ingyenes, azonban a helyek száma korlátozott.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
szóljon hozzá!