
Elkezdődtek a munkálatok. Az aszfaltréteg leterítése jövőre marad
Fotó: Erdély Bálint Előd
Leaszfaltozzák a Szeltersz völgyén átvezető 102-es községi út mintegy öt kilométeres szakaszát. Már el is kezdődtek a munkálatok. A korszerűsítés során több kerítést is el kell majd bontani, hiszen egyesek az úthoz tartozó területeket is elkerítették.
2019. október 16., 21:282019. október 16., 21:28
Betonsáncokat alakítanak ki, átereszeket helyeznek el, illetve kiszélesítik, megerősítik, újraalapozzák és leaszfaltozzák a Szeltersz völgyén átvezető 102-es községi utat – tájékoztatta portálunkat a már megkezdett építkezéssel kapcsolatban Mihály Dénes, Lövéte polgármestere. Mint mondta, a tervek szerint idén törtkő-réteggel borítják be az érintett szakaszt, az aszfalt alap- és kopórétegének leterítése jövőre marad. Jelenleg a betonsáncok elkészítésén, valamint a patakmeder megerősítésén dolgozik a kivitelező. A turizmus szempontjából és a helybéliek számára is fontos, valamint kiemelt cél, hogy aszfaltozott úttal kössék össze a Szeltersz és a Kiruly völgyét – hangsúlyozta Mihály.
A tisztségviselő rámutatott, összesen egymillió euróért pályáztak sikeresen a projekt megvalósítása érdekében, de ez nem fedezi a munkálatok teljes költségét. A völgyben lévő közel 500 kapubejárót nem tudják ebből az összegből leaszfaltozni, így az elmarad. A közigazgatásilag Lövétéhez tartozó 5,5 kilométeres útszakasz teljes hosszára sem jut az új burkolatból, a maradék 500 méteren utólag terítenek majd le aszfaltot, amire az önkormányzatnak saját költségvetéséből kell előteremtenie a forrásokat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A hivatal munkatársai már elkezdték kiküldeni a felszólításokat az érintett lakóknak, hogy bontsák el rossz helyen álló kerítésüket, ellenkező esetben a hivatal fog intézkedni.
Ha valahová nem alakítunk ki sáncot a szűk hely miatt, akkor pont az lesz a baj, hogy tönkremegy az út. S persze abba is bele kell gondolni, hogy télen el kell takarítani a havat, és a szűkebb részeken nem lesz hová” – fogalmazott Mihály Dénes. Hozzátette, így is engedményt tettek a lakóknak, hiszen a kerítéseknek az út tengelyétől számítva négy méterre kellene lenniük. Egyébként már idén szükség lesz az említett bontásokra.
Olvasóink érdeklődtek, hogy a munkálatok mennyire befolyásolják az út mellett működő kőbányában zajló tevékenységet. A polgármester közölte, a továbbiakban is zavartalanul dolgozhatnak a bányában, sőt a projekt megvalósulása után sem lesznek a jelenlegieknél szigorúbb korlátozások. Most legfeljebb tizenkét tonnás járművek közlekedhetnek az úton, ez pedig az aszfaltrétegek leterítése után sem fog változni.
Részvételre buzdítja a határon túli magyarokat az országgyűlési választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Leszállították azt a 14,5 millió lejes Da Vinci robotsebészeti eszközt a csíkszeredai kórházba, amellyel a jövőben minimális beavatkozással és nagyobb precizitással végezhetnek elsősorban onkológiai műtéteket. A gépeket a sajtónak is megmutatták.
A marosvásárhelyi vegyipari kombinát és a Romgaz közötti tárgyalásokat nem tudják befolyásolni, de a miniszterelnök segítségét kérik a műtrágyagyár megmentése érdekében – ígérték a szakszervezeti vezetőkkel találkozó Maros megyei parlamenti képviselők.
A munkaügyi felügyelőség több mint 7 millió lejre rótt ki bírságokat néhány nap alatt, és közel 500 feketén dolgozó személyt azonosított – hívta fel a figyelmet csütörtökön a munkaügyi miniszter.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) pénteken Dani Kinga Emléknapot szervez a Domb utcai mozgásparkban. Az esemény célja a kiváló sepsiszentgyörgyi sportoló emlékének megerősítése, valamint a játszótér kellemesebbé tétele.
Visszatért a tél április közepén a hegyvidéki térségekbe: csütörtökön vékony hóréteg rakódott le Hargitafürdőn és a Madarasi Hargitán is: a webkamerák felvételei havas tájat mutatnak a szeszélyes áprilisi időjárás következtében.
Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása, és az eredményeket továbbították a tanfelügyelőségeknek, illetve az iskoláknak – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Afrikai sertéspestis jelenlétét igazolták egy elhullott vaddisznóban a „Gödrös” nevű területen – tájékoztatták a sertéstartó gazdákat az illetékes hatóságok.
Az ortodox húsvétot megelőző héten 2,151 millió lejre róttak ki bírságot az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) felügyelői.
Ismét súlyos károkat okozott egy medve Zabolán: egy csikó, öt juh, valamint egy anyakutya és kölykei is elpusztultak az elmúlt napokban. A nagyvad többször visszatért, a hatóságok pedig már felmérték a pusztítás mértékét.
szóljon hozzá!