
A gazdák többsége e hónap folyamán várhatóan megkapja az általa idén igényelt támogatások teljes összegét. Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Megkezdte a mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség (APIA) a gazdák által idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások elszámolási összegeinek a kiutalását. A jogosultak többsége a juttatások előlegét már megkapta Hargita megyében, de mintegy kétezer gazda esetében még nem zárultak le az ellenőrzések, így ők az elszámolással együtt kapják meg az előlegeket is.
2023. december 07., 08:032023. december 07., 08:03
Múlt héten lezárult az egységes mezőgazdasági támogatások másfél hónapja tartó előlegfolyósítási időszaka. Hargita megyében október 15. óta mintegy 23 ezer gazdának folyósította az ügynökség az egységes mezőgazdasági támogatások előlegét, az idei, mintegy 25 ezer igénylő közül tehát
Az ellenőrzési folyamat még nem zárult le, ez az oka annak, hogy kétezren még nem kapták meg a támogatáselőlegeket – tájékoztatott Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője. Elmondta,
A mesterséges intelligencia egy színskálát használva próbálja megállapítani ezt, de egyes esetekben napraforgót „látott” a Hargita megyei földeken, miközben azt nemigen termesztenek itt. Annak, hogy a mesterséges intelligencia nem mindig tudta pontosan megállapítani a termesztett növénykultúra típusát, az lehet az oka, hogy
Egyébként ugyanilyen bizonytalanságok merültek fel akkor is, amikor emberek végezték az ellenőrzést a műholdképek alapján, akkor is nagyjából hasonló számú esetben kellett utólag tisztázni a helyzetet – húzta alá Haschi András.
Fotó: Pinti Attila
Azok, akik hasonló helyzetben vannak, az elszámolással együtt kapják majd meg az előlegek összegét is. Ugyanez a helyzet a vidékfejlesztési támogatás előlegével is, azt ugyanis még egy gazda sem kapta meg. Több intézményen folynak át ezek a pénzek, ezért zajlik lassabban a folyamat – fűzte hozzá az ügynökség vezetője.
A támogatásra jogosultak az elkövetkező időszakban újabb utalásokra számíthatnak, ugyanis az APIA megkezdte az elszámolási összegek, tehát az előleg és a támogatás teljes összege közti különbözetek folyósítását.
– fogalmazott Haschi András. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy a gazdák többsége december folyamán várhatóan megkap minden neki járó összeget, januárra többnyire már csak azok maradnak, akik esetében nem tisztázódott még minden kérdés. „A legjobb tudásunkat adjuk ahhoz, hogy lehetőleg minél több ember – ha egy mód van rá – karácsonyig kapja meg a pénzt” – nyomatékosította.
Nincs lehetőségük az APIA rendszeréből lekérdezni azt, hogy pontosan mennyi pénzt utaltak ki előlegként, de becslései szerint mintegy 35 millió euróra tehető ez az összeg, a támogatások teljes összegének értéke pedig – mint az elmúlt években mindig – 70-80 millió euró körül lesz. Arra egyelőre még nincs rálátásuk, hogy az új agrárstratégia idei érvénybe lépésével, illetve a támogatásokat érintő változások miatt módosul-e ez az összeg – mondta kérdésünkre az APIA Hargita megyei vezetője.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!