
A megújult iskolában hátravan még egy modern fűtésrendszer kialakítása
Fotó: Bodor Tünde
Hosszú évek teltek el az ötlettől a megvalósításig, ám vasárnap végre felavatták Szentivánlaborfalván, a 16A jelzésű községi úton az új hidat. Ráadásul a falu iskolája is megújult, így kettős ok volt ünnepelni.
2024. december 15., 19:192024. december 15., 19:19
Az Uzon községhez tartozó Szentivánlaborfalván az önkormányzat elöljárói és a helyiek az unitárius templomban tartott ünnepi istentiszteleten adtak hálát azért, hogy ez a nap is elérkezett, majd az egybegyűltek a templom mellett lévő iskolához vonultak át.
A Berde Mózsa Általános Iskola fele az unitárius egyház tulajdonában van, a később hozzátoldott hátsó épületrész pedig az önkormányzaté. Ez utóbbi felújítására sikerült most befejezni, így
Mint Bordás Enikő polgármester az avatón elmondta, a felújítást szerették volna pályázati finanszírozásból megoldani, de a kicsi gyermeklétszám ezt nem tette lehetővé, legalább 30 gyermeknek kellett volna ott tanulnia ahhoz, hogy pályázhassanak.
A megújult iskola folyósója előtt
Fotó: Bodor Tünde
Így az Uzon saját költségvetéséből kiutalt 700 ezer lejből
kicserélték a tetőszerkezetet;
újracserepezték a tetőt;
új csatornarendszert építettek;
megerősítették az épület struktúráját;
modernizálták a villamossági hálózatot;
új nyílászárókat szereltek be;
kívül-belül újrafestették a falakat.
A megújult iskolát megáldotta Buzogány-Csoma István unitárius lelkész és Nagy László-Eörs plébános, majd a gyerekek által bemutatott rövid műsor és kis szeretetvendégség után a jelenlevők átvonultak a hídavatásra.
A megújult iskola avatóján kis műsorral is kedveskedtek a megjelenteknek a szentiváni gyermekek
Fotó: Bodor Tünde
Az új betonhíd az 1977-ben épült fahíd helyére került, amely több mint 40 évig bírta a terhelést – igaz, 2016-tól már megtiltották a közlekedést rajta. 2019-ben viszont elvitte a Feketeügy áradása. Ez igencsak kellemetlenül érintette a falu gazdálkodóit, hiszen
Ahogy azt a hídavatáson Ráduly István prefektus, Uzon község korábbi polgármestere és a beruházás elindítója felidézte, 2013-ban panaszolta egy szentiváni gazda, hogy a faszerkezetű híd már nem bírja az újabb, nagy és nehéz mezőgazdasági gépeket, újat kellene építeni.
Bordás Enikő alpolgármester, Ráduly István korábbi polgármester és a beruházás elindítója, a helyi önkormányzat és a kivitelezők képviselői vágták át a szalagot a hídavatáson
Fotó: Bodor Tünde
El is kezdődött a tervezés, szervezés, végül 2018-ban írták alá a finanszírozási szerződést, a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) nyertek támogatást a beruházásra.
Az eredeti tervekben még a 4,3 kilométer hosszúságú községi út teljes hosszának leaszfaltozása szerepelt az új híd mellett, a kivitelezés viszont a Malom utca alsó felét és a hídig vezető községi út 1,7 kilométeres szakaszának modernizálására szorítkozott. Ennek oka az volt, hogy a megyei környezetvédelmi ügynökség megvétózta az eredeti tervet, és csak a harmadik változatot hagyta jóvá, amelyből a Natura 2000 természetvédelmi területhez tartozó rész kimaradt, hiszen az különböző védett békák, hüllők, kis állatfajok élőhelye.
így a beruházás értéke jóval meghaladja az először számításba vett összeget, a végelszámolás szerint 14,5 millió lejbe került. A munkálatokat 2022 márciusában kezdték el, a kivitelezők a Confer Group és a Consal, illetve Geiger cégek voltak, számolt be Bordás Enikő polgármester.
Nagy megkönnyebbülés a gazdáknak: nem kell már kerülni ahhoz, hogy földjeikre eljussanak
Fotó: Bodor Tünde
Végül a szalag ünnepélyes átvágása után a falu gazdálkodói vonultak fel a mezőgazdasági gépekkel, bizonyítva: most már többet is elbír közülük a masszív betonhíd.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
1 hozzászólás