
Archív
Fotó: Vargyasi Levente
Bűnügyi eljárás indult a sepsiszentgyörgyi kórházban dolgozó, koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált nőgyógyász ellen.
2020. március 23., 12:302020. március 23., 12:30
2020. március 23., 14:442020. március 23., 14:44
A sepsiszentgyörgyi városi ügyészség hétfői közleménye szerint az eljárást vasárnap indították a fertőző betegség leküzdésének meghiúsítása miatt. A vizsgálat során megállapították, hogy a nőgyógyász március folyamán Ausztriában tartózkodott, majd március 21-én pozitívnak bizonyult a koronavírus-tesztje. A közleményben hozzáteszik, hogy Ausztria kockázatos zónának minősül, ez esetben a hazaérkezéskor kötelezően lakhelyi elkülönítésbe kell vonulni. A nyomozást a megyei és a sepsiszentgyörgyi rendőrség végzi, ügyészi irányítás alatt.
András-Nagy Róbert kórházigazgató szerint munka közben folyamatosan védőmaszkot és kesztyűt viselt, az átlagosnál kevesebb beteget vizsgált meg.
Mint ismert, miután a nőgyógyász koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyult, a kórház szülészet-nőgyógyászat és újszülött osztályát, illetve a szülőszobát azonnali hatállyal lezárták, hatvan személy – kismama, csecsemő és kórházi alkalmazott – került karanténba. A karanténban lévő betegeket vizsgálják, ha a szakorvos szükségesnek találja, akkor tesztelik őket koronavírusra.

Azonnali hatállyal elrendelték vasárnap a karantént a Sepsiszentgyörgyi Megyei Sürgősségi Kórház szülészet- nőgyógyászat és újszülött osztályán, valamint a szülőszobában. Mint kiderült: koronavírussal fertőzött a sepsiszentgyörgyi kórház egyik alkalmazottja.
A karanténban levő alkalmazottak esetében eddig húsz teszteredmény érkezett vissza, mindegyik negatív – mondta el megkeresésünkre András-Nagy Róbert. Hangsúlyozta, a tesztek eredményétől függetlenül mindenki, aki jelenleg a kórházban van karanténban, 14 napos lakhelyi elkülönítésbe vonul. Amint mindenki – beteg és alkalmazott – hazatér otthoni elkülönítésbe, a szülészet-nőgyógyászat és újszülött osztályokat, valamint a szülőszobát még egy ideig lezárva tartják, amíg elvégzik a többrendbeli fertőtlenítéseket – szögezte le az igazgató. Közben a teljes kórházat folyamatosan fertőtlenítik.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
szóljon hozzá!