
Archív
Fotó: Gligor Róbert László
Elhunyt Kelemen Atilla, az RMDSZ volt parlamenti képviselője és a szövetség Maros megyei szervezetének korábbi elnöke – jelentette be szombaton a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesülete, ahol alapító és tiszteletbeli elnök is volt az állatorvos, politikus.
2022. január 08., 17:262022. január 08., 17:26
A 73 éves korában elhunyt Kelemen Atilla Marosvásárhelyen született, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Állatorvosi Karán szerezett állatorvosi képesítést. 1988-ban áttelepedett az Amerikai Egyesült Államokba, ahol New Jersey-ben a lótenyésztésben sebész szakorvosként tevékenykedett. 1991-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hívására tért haza, Marosvásárhelyen telepedett le, ahol megalapította az első erdélyi magán állatorvosi intézetet.
1999-ben választották meg először az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökévé, 1996–2016 között, öt mandátumon át képviselő Románia Parlamentjében – több alkalommal az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnökeként. 1997-ig a képviselőház külügyi, majd a mezőgazdasági szakbizottság alelnökeként, 2004-től elnökeként tevékenykedett.
Emellett versenybíró volt a Nemzetközi Kinológiai Szövetség keretében, volt a Román Állatorvosi Kamara alelnöke, a Román Lovasszövetség alelnöke és a Jokey Club Románia tagja.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.