Hirdetés
Hirdetés

Élelmiszerdrágulás: többet költünk, mégis kevesebb a mennyiség

A szakember szerint akár 100 lejjel is többe kerülhet ugyanazon termékekből összeállított vásárlói kosár 2020-ban, mint egy évvel korábban •  Fotó: Gábos Albin

A szakember szerint akár 100 lejjel is többe kerülhet ugyanazon termékekből összeállított vásárlói kosár 2020-ban, mint egy évvel korábban

Fotó: Gábos Albin

Míg tavaly leginkább a hústermékek árai növekedtek, idén majdnem minden élelmiszer ára egységesen emelkedett. Élelmiszerbolt tulajdonosa támasztotta mindezt alá, aki példákkal érzékeltette, hogy egy esztendő alatt mennyivel változtak a beszerzési árak.

Korpos Attila

2020. augusztus 07., 21:522020. augusztus 07., 21:52

„A 2019-es év tükrében a legkiemelkedőbb drágulást a hentesáruk terén tapasztaltuk, bizonyos termékek esetében 50-60 százalékos áremelkedés is volt” – emlékeztetett a tavalyi évre Ferencz Attila, aki huszonhét éve működtet kisboltokat az alcsíki térségben.

Idézet
Átlagban az élelmiszerek ára 40-50 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest

– mesélte tapasztalataira hivatkozva, ugyanis heti kétszer Brassóban töltik fel árukészleteiket. A hitelesebb rálátás érdekében elárulta: míg tavaly körülbelül 30 ezer lejből tudtak feltölteni egy furgont áruval, addigra idén ugyanarra a mennyiségre már több mint 40 ezer lej szükséges.

Kevesebbet vásárolnak

Mint mondta, az általános dráguláson kívül a konzervek és különböző savanyúságok árai szinte a duplájára emelkedtek idén.

Ami még kiugrik a többi közül, az a dohánytermékek árának alakulása: csak ebben az esztendőbe már négyszer drágítottak.

Itt azonban gyorsan megjegyezte, hogy tapasztalata szerint ez nem riasztja el a vásárlókat. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, a drágulás nem feltétlen jár minőségjavulással. „Személyes tapasztalatom szerint a mosószerek veszítettek a legtöbbet a minőségükből az elmúlt években: hiába használunk több mosóport a kelleténél, a ruhákon a szennyeződések ugyanúgy megmaradnak.”

Hirdetés

Rámutatott: az általános drágulás ellenére pénzügyileg

nem tapasztalnak visszaesést a tavalyhoz képest, pontosabban a napi bevétel nem változott 2019 hasonló időszakához viszonyítva,

az eladott mennyiség azonban nyilván igen, a termékekből ugyebár kevesebb fogy.

„Talán a söröket tudnám kiemelni a negatív oldalról, ott harminc százalékkal kevesebbet értékesítünk idén” – fejtette ki.

Átverés lenne?

A Csíkszentmártonban, Csíkkozmáson és Lázárfalván kisboltokat működtető vállalkozó kiemelte, számára az a legbosszantóbb, hogy a vásárlók a legközönségesebb módon vannak átverve. „A mosó- és tisztítószerek, a nagyobb kiszerelésű olajok vagy akár a kisebb csokoládék esetében feltűnt, hogy, habár nem drágítják azokat, más kiszerelést kapnak. A probléma ott van, hogy ha tüzetesebben megnézzük, a 2 literes olaj az új formájában csak 1,8 liter, az 1 literes mosogatószer 750 milliliteressé vált, de a 100 grammos csokoládé tömege is 80-ra esett vissza. Tehát

Idézet
ugyanannyit fizetünk kisebb mennyiségért

– nehezményezte, szemfényvesztésnek nevezve a jelenséget, amely sok vásárló számára elsőre fel sem tűnik. Elárulta, üzleti körökben már tapasztalta, hogy a tavaszi kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a pékipari termékek fognak a következő időszakban drágulni. Már három beszállítójuknál észre is vették az áremelkedést, ez pedig csak bővülni fog.

Összetett a képlet

Szabó Árpád közgazdászt kérdezve megtudtuk, a piaci szférának szinte minden helyzetre van válasza. „A koronavírus-járvány kezdetén például láttuk, hogy sok kisbolt bezárt. Erre a multik válasza az árak drasztikus megemelése volt, hiszen úgyis kénytelen lesz mindenki náluk vásárolni” – jelezte. Kiegészítette, a nagyobb lerakatoknál kevesebb helyi termelő kap szerepet, az importált élelmiszerek árait pedig nehéz befolyásolni. „A gazdasági válság elkerülése érdekében időszakosan vannak kompenzációs programok, amellyel a fogyasztást és a keresletet támogatják. Közérthetőbben:

Idézet
ha több pénzt kapunk, többet is tudunk költeni, így az üzletesek is emelni tudják az árakat

– magyarázta a szakember. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
Hirdetés