Eldőlhet a majdnem-idősotthon sorsa

Megszabadulna az immár 12 éve épülő somostetői idősotthon épületétől a Marosvásárhelyi Helyi Tanács. Az önkormányzati képviselők április 28-án szavaznak arról, hogy felbontják-e az 1999-ben kötött együttműködési szerződést a kivitelezővel.

Fancsali Attila

2011. április 27., 13:462011. április 27., 13:46

2011. április 27., 15:102011. április 27., 15:10

1999 áprilisában a Marosvásárhelyi Helyi Tanács úgy döntött, hogy idősotthont létesít a Somostetőn, a nyári színház szomszédságában. Nyolc hónappal később egy helyi építkezési vállalkozással szerződést kötöttek, ennek értelmében a felek 58-42 százalék arányban járulnak hozzá a beruházáshoz.

A dokumentum szerint a polgármesteri hivatal adta a telket, amelynek akkori értéke 60.500 lej volt (az 1999-es április havi árfolyamon megközelítőleg 40 000 euró), míg az építkezési vállalkozás ugyanekkora értékben elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányt, a tervrajzot, illetve néhány munkálatot is elvégzett. A továbbiakban a felek arányosan járultak (volna) hozzá az építéshez. 2001 márciusában a tanács felfüggesztette a beruházás finanszírozását, és a képviselők úgy döntöttek, hogy amennyiben a cég idősotthont épít, ingyenesen használhatja a területet. A város költségvetéséből az említett dátumig 132 340 lejt költöttek a létesítmény megépítésére (az inflációt figyelembe véve ez jelenleg 446 871 lej lenne). A városháza összesen 1 291 500 lejt kellett volna befektessen.

2005-ben a vállalkozás pályázati alapokat hívhatott volna le a létesítmény befejezésére, de mivel a terület nem volt az övé, elesett ettől a lehetőségtől. Jelenleg azonban már nem lenne értelme az épületet idősotthonként működtetni.

„Nagyon jó a kialakítása az épületnek, de a tervezett komfortot a mai nyugdíjakból csak nagyon kevesen tudnák megfizetni. Időközben – közhely, de így van – a lakosság egyre inkább elöregedik, így a tervezett idősotthon túlságosan kicsi lenne” – mondta januárban a Székelyhon.ro-nak Csegzi Sándor alpolgármester. Hozzátette, egy ilyen intézményre szükség lenne a városban, de a somostetői ingatlan esetében „az idő meghaladta a tervet”, és az épület bővítésére sincs lehetőség, ezért át kell gondolni, mire lehet használni.

A tanácsülésen az önkormányzati képviselők határozhatnak arról, hogy mi legyen az épület sorsa. Az erről szóló tervezet értelmében az építkezési vállalkozás kártalanítaná az önkormányzatot, és teljes jogú tulajdonosa lenne az ingatlannak, telkestől. A dokumentum szerint a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal átruházná az Erdő utcai 6000 négyzetméteres telek tulajdonjogát a vállalkozásra, cserébe pedig kapna egy 3000 négyzetméteres területet a Domb utcában és 344 610 eurót különbözetként. Emellett a beruházónak ki kell fizetnie a polgármesteri hivatal eddigi befektetéseit, vagyis 446 871 lejt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen

Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen
A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen
2026. augusztus 10., hétfő

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen

Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása

A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása
2026. augusztus 09., vasárnap

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét

A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét
2026. augusztus 09., vasárnap

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok

Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú

Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú
2026. augusztus 08., szombat

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig

Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig
2026. augusztus 08., szombat

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban

Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban
2026. augusztus 08., szombat

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben

Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben
2026. augusztus 07., péntek

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván

Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván
Hirdetés