
Fotó: Bod Péter Megyei Könyvtár
Ha kissé megkésve is, de annak rendje és módja szerint ünneplik magyar széppróza napját Sepsiszentgyörgyön. Február 28-án, szerdán 18 órától Balázs K. Attila, Tamás Kincső és Zsidó Ferenc írók találkoznak a közönséggel a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
2024. február 27., 16:542024. február 27., 16:54
A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, 1984 óta szeptember 21-én, Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján a magyar dráma napját, 2018 óta február 18-án, Jókai Mór születésnapján pedig a magyar széppróza napját. Ez utóbbi a könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, irodalmi estek révén teremt lehetőséget a magyar széppróza értékeinek minél szélesebb körben történő megismerésére, megbecsülésre.
Balázs K. Attila (sz.: 1973, Barót) költő, prózaíró tanulmányait Székelykeresztúron és Kolozsváron végezte, elektrotechnikai mérnöki, illetve magyar-angol szakos tanári képesítést szerezve. 2000-től kisebb-nagyobb megszakításokkal közöl verset és prózát erdélyi és anyaországi folyóiratokban.
Önálló kötetei: Vizuáliák (versek, Kriterion, Kolozsvár, 2009); A zöld fotel lakója (regény, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2013); Homokóriás (novellák, Erdélyi Híradó Kiadó, Fiatal Írók Szövetsége, 2019).
Tamás Kincső (1982, Csíkszereda) szülővárosában, a Márton Áron Gimnáziumban érettségizett, ezt követően Marosvásárhelyen, a MOGYE Gyógyszerészeti Karán szerzett diplomát, majd Kolozsváron klinikai gyógyszerészként szakosodott. 2014-től magyarországi és erdélyi folyóiratokban jelennek meg novellái, regényrészletei.
Kötetei: A Csinált-patak állatkertje (Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2016); Módos asszony üres kézzel (Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017); Fehér kavicsok (Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2018).
Zsidó Ferenc (1976, Székelyudvarhely) író, kritikus, szerkesztő a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban végezte (1995) középiskolai tanulmányait, 1999-ben a bukaresti egyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának Hungarológiai Tanszékén szerzett magyar-német szakos tanári diplomát, 2008-ban pedig a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a bölcsésztudományok doktorává avatták. 1999 és 2003 között a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában tanított, 2003–2004-ben a Krónika napilapnál volt szerkesztő, 2013 és 2019 között az eirodalom.ro című irodalmi portált szerkesztette. 2020 szeptemberétől a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője. Első prózáit 1998-ban közölte, azóta novellái, regényrészletei, irodalomkritikái jelennek meg hazai és magyarországi folyóiratokban.
Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002); Csigaterpesz (novellák, Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – FISZ, Budapest, 2005); Autóstoppal Európában (regényes útirajz, Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2007); Laska Lajos (rövidprózák, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2012, 2013), Csak egyenesen! (irodalomkritikák, Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár – FISZ, Budapest, 2016); Huszonnégy (regény, Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2017, 2018); Trendek és elhajlások (irodalomkritikák, Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2021); A fák magukhoz húzzák az esőt (regény, Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2024).
A szerdai találkozón a szerzőkkel Dimény H. Árpád költő beszélget. Az esemény házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
Késsel fenyegetőzött egy fiatal vasárnap este Zilahon, csendőröknek kellett a földre teperniük és a kezeit hátrakötniük.
Az elmúlt 24 órában 85 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 94 embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn Facebook-oldalán a Salvamont.
Nagy télre ébredtek hétfőn a fővárosban és az ország déli részén: a hőmérséklet mínusz 7 Celsius-fokig csökkent, nagyot havazott és fújt a szél. A sofőrök arra panaszkodnak, hogy kevés volt a hóeltakarító gép, és így nehezen lehet közlekedni.
Támogatják a szociáldemokraták, hogy a kormánykoalíció sürgősségi eljárásban fogadtassa el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, valamint a nyugdíjasokat és más kiszolgáltatott kategóriákat védő szolidaritási csomagot.
Noha történtek már előrelépések a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium között zajló tárgyalásokon, az érdekvédelmi tömörülés még nem mondott le a tiltakozási terveiről.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt vasárnap 16 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Cătălin Predoiu belügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy elvben nem támogatja a tilalmakat, így a kiskorúak online tartalmakhoz való hozzáférésének megtiltását sem.
Rendkívül hideg időjárásra, kemény fagyra, ónos esőre és hófúvásra figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország teljes területére. Hargita és Kovászna megyében is erősen lehűl az idő.
szóljon hozzá!