
Képünk illusztráció
Fotó: Balogh Orsolya
Eddig egyetlen influenzafertőzést igazoltak a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnáziumban, ám a megnövekedett légúti megbetegedések száma miatt az egészségügyi igazgatóság, a prefektúra és a tanfelügyelőség úgy döntött, két napra – január 22-én és 23-án – felfüggesztik az oktatást a tanintézetben.
2020. január 21., 19:432020. január 21., 19:43
Január 24-e, péntek hivatalos munkaszüneti nap, így a diákok legközelebb csak hétfőn mennek iskolába. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint az intézkedésre a fertőzés terjedésének megelőzése miatt volt szükség, hiszen
A fertőzés gyorsan terjed: a múlt héten csak néhány megbetegedést jeleztek, a hét elején pedig már olyan osztály is volt, ahol a gyerekek mintegy fele hiányzott, megbetegedett – mondta lapunknak Sánta Ferenc járványtani főorvos.
Hangsúlyozta, a laboratóriumi vizsgálatok csak egy diáknál mutatták ki az influenza A típusú vírusát. Kiss Imre főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a szülőket igyekeznek tájékoztatni, azonban ha szerdán mégis visznek gyerekeket az iskolába, megszervezik a felügyeletet. A két nap kiesést a tanév végéig bepótolják. Kiss Imre rámutatott, Kovászna megye más tanintézeteiben csak elvétve fordul el megbetegedés.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!