
Fotó: Kristo Robert
Az elmúlt év januárjához képest az idén januárban jóval kevesebb törzskönyvet állítottak ki a Román Autófelügyelet (RAR) Hargita megyei kirendeltségén. Ennek oka talán a gazdasági helyzettel magyarázható – véli Orbán János igazgató.
2010. február 17., 16:522010. február 17., 16:52
2010. március 08., 16:222010. március 08., 16:22
Fotó: Kristo Robert
Tavaly novembertől az 578-as európai út melletti, Csíkszereda határában található új és modern központban fogadják a klienseket, melynek legfőbb feladata, hogy a Hargita megyei lakosokat szolgálja ki civilizált körülmények között – fogalmazott Orbán, hozzáfűzve, a jót könnyű megszokni, hisz a régi Vadász utcai telephelyen sokszor embertelen körülmények között voltak kénytelenek fogadni a polgárokat, és naponta megközelítőleg negyven autót tudtak ellenőrizni.
Az új székhelyen napi nyolcvan gépjárművet is meg tudnak vizsgálni, a programozásnak köszönhetően pedig nem torlódnak fel a gépkocsik, holott pillanatnyilag félkapacitással működnek, mert csak egy vonal van felszerelve. A második vonal felszerelésére még várni kell. Az új székhelyen katonai járműveket is törzskönyveznek. Ottjártunkkor éppen egy csapatszállító teherautót ellenőriztek.
Csíkos Sándor vizsgabiztos elégedetten nyilatkozott a munkakörülményekről, egyetlen megjegyzése volt csupán, hogy számos kliens sáros, mocskos autóval jön ellenőrzésre, ami hátráltatja a munkát, az autók megmosása ellenőrzés előtt fontos, mert könnyebb dolgozni velük – summázta. Egy járművizsgálat időtartama változó, tíz perctől harminc percig is eltarthat attól függően, hogy milyen szándékkal (eredetvizsgálat, első forgalomba íratás, haszongépjárműveknél a nemzetközi műszaki vizsga) hozta el autóját a kliens.
Csökkent a tíz év feletti gépjárművek száma
Romániában országos szinten 2009-ben közel két millió autót vizsgáltak meg a Román Autófelügyelet (RAR) műszaki vonalain. Az elmúlt esztendőben a vizsgálatra hozott autók átlagéletkora 8,63 év volt. 2008-ban 9,83, míg 2006-ban 13,5 év volt a gépjárművek átlagéletkora.
2009-ben a műszaki vizsgálatra jelentkezett autók 38,35 százaléka 1 és 4 év közötti volt, ami 31,57 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest. 29,13 százaléka 5 és 9 év közötti, 32,52 százaléka 10 év fölötti jármű volt. A tíz év fölötti járművek száma 40,54 százalékkal csökkent a 2008-as évhez képest. Az elmúlt évben az első műszaki vizsgára jelentkezett autók 82 százalékát átengedték. A legtöbben a járművek meghibásodásai miatt buktak meg, ezen járművek túlnyomó többsége tíz éven felüli volt.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!