
Alábbhagyott a lendület. Csökkenőben a nyugati országokból behozott használt autók száma. Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Folyamatosan csökken a használtautó-bejegyzések száma a korábbi évekhez képest, ennek hatására pedig a várakozási idő is egyre rövidebb a járműbejegyzési közszolgálatoknál. Ezzel ellentétben az új járművek eladása emelkedik, a kedvező irányzatot pedig a roncsautóprogram minap elindított újabb kiadása tovább erősítheti.
2019. április 22., 09:252019. április 22., 09:25
Alábbhagyott az autóvásárlási kedv Romániában, legalábbis ami a külföldről behozott használt autókat illeti. Erről árulkodnak a gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) statisztikái is. A múlt évre vonatkozó beszámolójuk szerint közel kilenc százalékkal csökkent a használtautó-bejegyzések száma 2018-ban a korábbi évhez képest, amikor a környezetvédelmi illeték eltörlése miatt robbanásszerűen megnövekedett a számuk. Az akkori, tehát a 2017-ben forgalomba íratott 520 ezer járműhöz képest tavaly „csak” 473 ezret jegyeztek be. Noha ez sem kevés, az mindenképp kedvező, hogy
A DRPCIV legfrissebb, márciusi adatai szerint 37 375 használt autót jegyeztek be idén az említett hónapban, tavaly márciusban viszont 41 539-et, ami 10,02 százalékos csökkenést jelent (2017-ben egyébként 51 684-et, így a csökkenés valóban jelentős).
A kedvező változás másik előnye az, hogy míg korábban hónapokat kellett várni a külföldről behozott használt autók beíratására, ma már csak néhány napot, esetleg hetet. Aki most szeretne időpontot foglalni a járműbejegyzési közszolgálatnál külföldről behozott használt autó bejegyzésére, már május másodikára is találhat szabad időpontot Hargita megyében, Maros megyében pedig még áprilisi helyek is akadnak.
A DRPCIV adatai szerint 9813 új járművet jegyeztek be az országban márciusban, ez pedig 20,82 százalékos növekedést jelent a tavalyi 8122-höz képest. Az idei első negyedévben egyébként 35 836 új autót, a tavalyi év hasonló időszakában 28 643-at, 2017 első három hónapjában pedig csak 22 276-ot jegyeztek be, így a növekedés igen látványos.
Akik most gondolkodnak azon, hogy újra cseréljék régi járművüket, segítséget is kapnak hozzá, hiszen múlt héten elkezdődött a 2019-es roncsautóprogram. A program költségvetése ezúttal 320 millió lej, az előírások szerint pedig a nyolcévesnél idősebb autókat lehet leadni az ócskavastelepeken. A környezetvédelmi minisztérium ráadásul a tavaly bevezetett, kötelező műszaki vizsgálatra vonatkozó előírást is eltörölte, így
A pályázók kilométerenként legtöbb 130 gramm szén-dioxid-kibocsátású új autót vásárolhatnak a támogatás által, amelynek összege 6500 lej. Ehhez hozzáadódhat további 1700 lej, ha a pályázó hibrid autó vásárlása mellett dönt, illetve 1000 lej azoknak, akik 98 grammosnál alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású gépkocsit vásárolnának. A 6500 lejes alaptámogatás és a két ökobónusz értéke össze is adódhat, tehát a pályázó egyszerre mindhárom támogatást megkaphatja, így összesen 9200 lejt.
Emellett idén is elindul a Roncsautó Plusz Program, amely az elektromos és hibrid autók vásárlását ösztönzi. Érdekesség, hogy a program első évében, 2016-ban mindössze 150 ilyen járművet vásároltak a támogatás által, ezért 2017-ben átalakították a programot (a támogatás összegét közel 10 ezer euróra növelték, amely a legmagasabb ilyen jellegű támogatás Európában), ennek hatására pedig tavaly már több mint 1400 zöldautót vásároltak a romániaiak a támogatás segítségével.
A Plusz Program idei költségvetése 93 millió lej, általa pedig a százszázalékosan elektromos meghajtású járművek vásárlása esetén 45 ezer lejes, míg a hibrid autók esetében 20 ezer lejes támogatást igényelhetnek az érdeklődők, utóbbi esetében feltétel a kilométerenkénti legtöbb 50 grammos szén-dioxid-kibocsátás. Mindkét program esetében a pályázó az új jármű vásárlásakor kapja meg a támogatást (az autó értékesítője vonja le az árból), miután igazolta az autókereskedésnél, hogy megsemmisíttette és kiíratta forgalomból régi járművét. Feltétel emellett az is, hogy az igénylő romániai lakcímmel rendelkezzen, és ne legyenek tartozásai.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!