
Fotó: Gábos Albin
A kormánykoalícióban volt tárgyalás arról, hogy az alapélelmiszerek árrésének korlátozását nem kellene meghosszabbítani október elsejétől – ismerte el hétfőn a sajtónak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátusi frakcióvezetője.
2025. szeptember 15., 16:282025. szeptember 15., 16:28
2025. szeptember 15., 16:312025. szeptember 15., 16:31
Ștefan Pălărie közlése szerint a koalíció tanácskozásain résztvevő párttársaitól úgy tudja: az árrésstop három hónappal ezelőtti meghosszabbításakor abban állapodtak meg a kormánypártok vezetői, hogy ez volt az utolsó hosszabbítás. „Tehát amikor az intézkedés hatályát veszti, a koalíció döntése értelmében természetszerűen
– idézi a politikust az Agerpres hírügynökség. Pălărie még elmondta, hogy nem ismeri a részleteket, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői jelen voltak azon a koalíciós ülésen, amelyen az árrésstop kivezetéséről tárgyaltak, és
„A PSD politikusainak ezért tisztázniuk kell a nyilatkozataikat” – tette hozzá.
Az USR szenátusi frakcióvezetője arra utalt, hogy a PSD több politikusa, köztük a párt ügyvivő elnöke a hét végén közölte, hogy nem értenek egyet az alapélelmiszerek árréstopjának október elsejei kivezetésével. Sorin Grindeanu a Facebook-oldalán leszögezte, hogy ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció.
A kormány sajtóirodája szombat este közölte, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött. A közlemény szerint három hónappal ezelőtt a kormánypártok mindegyike egyetértett azzal, hogy az árrés korlátozását utoljára hosszabbítják meg, mivel a piac torzulása a termelőknek és a kereskedőknek is károkat okoz.
Ezzel szemben Florin Manole munkaügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy
A Szociáldemokrata Párt (PSD) székházánál tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a szociáldemokraták támogatják az árrésstop október elsejei meghosszabbítását. Azzal érvelt, hogy az intézkedéssel csak nyernek a fogyasztók, és különösen az alacsony jövedelműeknek kedvez. Másfelől az árrésstop nem terheli meg a költségvetést sem – tette hozzá.
Manole az intézkedés ellenzőinek ugyanakkor azt üzente, hogy az alapélelmiszerek árrésének korlátozása a kormány egyik fő eszköze az infláció csökkentésére. Megjegyezte, hogy a PSD-t aggasztja a növekvő infláció, és a párt nem lát okot az árrésstop eltörlésére.
Az alapélelmiszerek árréskorlátozásáról szóló sürgősségi rendeletet 2023 augusztusában vezették be, és a következő termékekre vonatkozik:
300–500 grammos fehér kenyér,
1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l),
tehéntejből készült telemeasajt,
tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben,
000-s fehér búzaliszt (1 kg),
kukoricadara (1 kg),
M méretű tyúktojás,
napraforgóolaj (legtöbb 2 l),
friss csirke- és sertéshús,
friss zöldség és gyümölcs,
fehér burgonya,
cukor (1 kg),
12 százalék zsírtartalmú tejföl,
vaj (maximum 250 grammos kiszerelésben)
és szilvaíz (legtöbb 350 grammos kiszerelésben).
Az eJobson év eleje óta meghirdetett közel 150 ezer állásból 71 ezer, vagyis csaknem minden második Bukarestben volt elérhető – derül ki az állásközvetítő platform elemzéséből. A legkevesebb állást többek között Hargita és Kovászna megyében hirdették meg.
Kánikulára figyelmeztető riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Péntek estétől vasárnap estig zivatarok várhatók országszerte.
Forgalommal szemben vezetve okozott baleset egy idős sofőr az A1-es autópályán Arad és Temesvár között. A rendőrség közlése szerint a hetvenes éveiben járó sofőr Kovászna megyéből származik, noha az első információk még Hargita megyéről szóltak.
Arany- és rézkitermelésre készül a kanadai Euro Sun Mining Erdélyben, a Rovine nevű projekt finanszírozására szándéknyilatkozatot kötött a cég egy 400 millió dolláros hitelfelvételre – írja az MTI a Economica.net nyomán.
Majdnem másfélszer kevesebb a vadkár Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában. A három éve tartó csökkenés eddig akár a szezonális változásokkal is magyarázható lett volna, de az idei visszaesés akkora, hogy ez inkább a trendet igazolja.
Kigyulladt egy lakóház Dédán a Băncii utcában szerda este. Többen pánikrohamot kaptak, mentőegységeket is riasztottak a helyszínre.
Útjavítás, kórházépítés, csatornahálózat-bővítés, autópályaszakaszok kivitelezése, és még számos kisebb-nagyobb beruházás készült el uniós támogatásból az elmúlt időszakban Romániában. Megnéztük, hogyan teljesítenek a székelyföldi megyék.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) keretében működő Országos Cyberint Központ már 2021-ben figyelmeztette az Országos Kataszteri Hivatalt (ANCPI) az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről.
A Román Vasúttársaság teherszállító részlegének (CFR Marfă) mintegy 1550 alkalmazottja hónapok óta nem kapott fizetést, és továbbra sem látszik megoldás a helyzetükre – közölte szerdán a vasutasok szakszervezeti szövetsége (FNFMCV).
Románia nem küld harcoló alakulatokat az ukrajnai frontra, elsődleges célja saját állampolgárainak védelme – közölte szerdán az elnöki hivatal.
szóljon hozzá!