
Fotó: Keresztes Zoltán
Művészeti galériává, alkotóhellyé változott a gyergyószentmiklósi zsinagóga az Egyfeszt idejére, itt működik a képzőművészeti udvar. Még két napig láthatók itt az elmúlt 50–70 év gyergyószéki alkotóinak ikonikus művei. Itt is bebizonyosodik, a mai, fiatal művészek nagyon is fontosnak tartják a gyökereiket, és ennek megmutatására törekednek is.
2021. július 30., 19:132021. július 30., 19:13
2021. július 31., 10:482021. július 31., 10:48
A zsinagógában kialakított képzőművészeti udvar az egyik olyan hely a számtalan fesztiválhelyszín közül, amelyet nagy kár lenne kihagyni. A karzaton hozták lére azt a kiállítást, amely – mint egy egyedülálló gyűjtemény – egymás mellé helyezi Gyergyó művészeinek alkotásait. Amint az udvart vezető Orosz Annabella grafikusművész, illusztrátor elmondta,
Fotó: Keresztes Zoltán
Az idősebb generáció mellett ugyanúgy helyet kapnak a fiatalabbak is, Polgár Botond, Török Réka, Kovács Kinga alkotásai is láthatók sok más között.
innen vittek, visznek magukkal olyan kötődéseket, amelyek meghatározzák művészetüket.
Fotó: Bartalis Előd
A képzőművészet nem szorul be a zsinagógába, a Salamon Ernő Gimnázium előtt Szabó Réka installációja áll, a focipálya falán pedig a Folks Duo (Zöld Levente és Péter Árpád) művei láthatók.
„Mindkettő gyergyói népi motívumokat mutat meg, visszautalva arra, hogy milyen világot viszünk magunkkal. Szeretnénk, ha a fiatalok felfedeznék, hogy klassz tud lenni ismét népi motívumokat használni, akár a ruhákon viselve” – mutatott rá Orosz Annabella.
Fotó: Gergely Imre
A képzőművészeti udvar vezetője elmondta,
„Amikor távolról nézzük, akkor látszik igazán, hogy milyen kincsek vannak itt, legyen szó akár természeti, akár kulturális értékekről, és az Egyfeszt segít abban, hogy megmutassuk magunknak és a világnak is” – tette hozzá.
Fotó: Gergely Imre
A zsinagógában az elmúlt napokban gyerekeknek kínált kikapcsolódást a Fecsegő ecsetek program, míg Siklódy Ferenc grafikai workshopot tartott. Szombaton szobrászati műhely nyílik itt Csavar András vezetésével. Agyaggal fognak dolgozni, formázni, és ebbe bárki belekapcsolódhat kortól függetlenül. A zsinagóga koncerteknek is helyet ad, csütörtöki kiállításmegnyitón a Codex együttes zenélt, pénteken a Kósa&Friends kamaraegyüttes zenéje volt hallható, szombaton a Sectio Aurea kamaraegyüttes lép fel. Vasárnap délután kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, amelynek témája az illusztráció lesz. A kiállítás és a köztéri installációk vasárnap este nyolcig lesznek láthatók.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!