
Most bontogatja szárnyait Székelyudvarhelyen a Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyermekekért, mely szervezet azzal a céllal jött létre, hogy városi és körzeti szinten próbáljon javítani az értelmi és halmozottan sérült gyermekek és felnőttek helyzetén.
2009. november 24., 13:592009. november 24., 13:59
Nagy Sándor-Lajos kezdeményezőnek egy öt éves autista fia van. Az apa megosztotta az Udvarhelyi Híradóval a témáhba tartozó, évek során felgyűlt tapasztalatait, illetve a friss egyesületük céljait is ismertette. Nagy Sándor Udvarhelyszéken 13 olyan családról tud, ahol sérült gyerek is van. Mint mondta, fontos lenne, hogy azok is jelentkezzenek, akikről még nem szereztek tudomást, hiszen így hangot tudnának adni jogaiknak, követeléseiknek. Nem kérnek nagy dolgot, csak azt, ami normális, ami jár. A kis gyerekek számára egy speciális fejlesztőóvoda, a nagyobbaknak iskolai csoport, a még nagyobbaknak pedig egy műhely kellene, ahol számukra megfelelő, speciális körümények között tanulhatnak, dolgozhatnak, fejlődhetnek.
Riportunkat a szerdai Udvarhelyi Híradóban olvashatják.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.