
Az egykori vendéglő, az elképzelt inkubátorház helyszíne. Új pályázati kiírásra várnak
Fotó: Gábos Albin
Nem járt sikerrel a csíkszeredai vállalkozói inkubátorház létrehozása érdekében a helyi és a Hargita megyei önkormányzat részéről benyújtott közös pályázat. A kiszemelt zsögödfürdői épülethez tartozó terület tulajdonjogát nem tisztázták időben, ezért most új pályázati kiírásra kell várni.
2019. február 25., 12:152019. február 25., 12:15
Mostanig csak buktatók jellemzik a Csíkszeredába tervezett vállalkozói inkubátorház létrehozásának kísérleteit. Tavaly tavasszal azért kellett új helyszínt keresni a létesítmény számára, mert a csíkszeredai Vigadó épülete, amelyet a város szívesen felajánlott erre a célra, nem felelt meg a pályázati kiírás követelményeinek – egyik részében ugyanis egy cég bérelt irodafelületeket. Ezért kellett új lehetőség után nézni, és a volt zsögödfürdői vendéglő évek óta bezárt épülete tűnt alkalmasnak, amelyet a város korábban megvásárolt.
A zsögödfürdői borvízforrás melletti volt vendéglőhöz tartozó terület is része volt annak az osztatlan vagyonközösségnek, amelynek tisztázatlan helyzete az egykori, ma már romos volt szálloda lebontását is akadályozta. Időközben a tulajdonrészek meghatározása érdekében lefolytatott bírósági eljárás tisztázta a helyzetet, és a város tulajdonossá vált.
,,Ezt a jogviszonyt a város azóta tisztázta, és ennek mentén emelt óvást a megyei tanács, amelyet a minisztérium elutasított” – tájékoztatott érdeklődésünkre Borboly Csaba. A Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint részükről a szükséges önrész biztosított, amennyiben a város részéről ez nem lehetséges, úgy
Füleki Zoltán alpolgármester kérdésünkre azt mondta, megvalósíthatósági tanulmány is készült a zsögödfürdői épületbe tervezett létesítményről, de túl későn ért véget a tulajdonmegosztási per, ezért most
Borboly a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert hozta fel jó példaként, mint a fiatal vállalkozókat segítő inkubátorházat, és szükségesnek tartja, hogy a csíki térségben is működjön legalább egy ilyen intézmény.
Székelyudvarhelyen évek óta működik
Székelyudvarhelyen 2016 végén nyitották meg a Hargita Business Center nevű inkubátorházat, amelyben több tucatnyi ötven cég tevékenykedik; ezek tulajdonképpen úgynevezett startup, tehát újonnan indult vállalkozások. A vállalkozói inkubátorház olyan létesítmény, amely szolgáltatásokat és szakmai segítséget biztosít kezdő vállalkozások számára.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Sietett, nehogy odaégjen a kalács a sütőben – ezzel magyarázta a gyorshajtás egy 35 éves nő, miután a Konstanca megyei rendőrök 176 km/órával mérték be az autóját.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
1 hozzászólás