
Fotó: Mezei János Facebook-oldala
Kitűzték a századik székely zászlót is Gyergyóremetén csütörtökön, pontosan egy héttel azután, hogy elindult az Egy helyett százat! elnevezésű közösségi kezdeményezés.
2021. január 28., 19:042021. január 28., 19:04
2021. január 28., 19:062021. január 28., 19:06
A századik székely zászló Gyergyóremete központjában kapott helyet, egy olyan épületen, amely a katolikus plébánia tulajdonában van. Ezzel az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) által felkarolt kezdeményezés elérte kitűzött célját: a település főteréről egy bírósági ítélet következtében eltávolított székely lobogó helyett százat tűztek ki faluszerte az épületekre – derül ki Mezei János EMSZ-társelnök Facebook-oldalán közzétett bejegyzéséből.
A pártszövetség társelnöke arról is beszámolt, hogy a zászlóigénylések és támogatások nem szűntek meg, így a századik zászló elhelyezése nem jelenti a kezdeményezés végét. A lobogók továbbra is igényelhetők az Erdélyi Magyar Szövetség irodáiban és a 0756–976520-as telefonszámon.

A gyergyóremetei községháza előtt öt oszlopon öt zászló lobogott tizenöt éven át. Vasárnap déltől három oszlop azonban üresen maradt: a magyar és a székely zászló, valamint a község lobogójának levételére végleges bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot.

Egyetlen eltávolított székely zászló után százat kellene kitűzni – ez a lényege annak a közösségi kezdeményezésnek, amelyet az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) karolt fel. Magánszemélyeknek adományoznak zászlókat.
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
4 hozzászólás