
Megvannak a költségei a Spartan típusú katonai repülőgéppel való utazásnak
Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala
Radu Miruță védelmi miniszter csütörtökön kijelentette, a Spartan típusú katonai repülőgéppel egy párizsi út költsége hozzávetőleg 30 ezer euró. Közlése szerint ez az összeg töredéke annak, amennyibe egy ugyanilyen út került a Klaus Iohannis államfő mandátuma idején.
2026. január 08., 18:272026. január 08., 18:27
A tárcavezető kifejtette, a repülések költségei két részből állnak. Az egyik a közvetlen kiadások: üzemanyag, repülőtéri illetékek, a pilóták napidíja. Ezek a Nicușor Dan államfő három héttel korábbi párizsi repülőútjának esetében mintegy 6720 eurót tettek ki.
Ehhez társulnak az úgynevezett közvetett költségek, például az olaj- és szűrőcserék, valamint a karbantartás. Ezek – a repülő amortizációját nem számítva – óránként körülbelül 2630 eurót jelentenek, ami összességében nagyjából 30 ezer eurós végösszeget ad ki egy párizsi repülőútnál – írja az Agerpres hírügynökség a tárcavezető nyilatkozatára hivatkozva.
Miruță összehasonlításképpen elmagyarázta, hogy 2023–2024-ben,
még az akkori árakon számolva is. Hozzátette, ha az akkori költségeket a jelenlegi árszinthez igazítanák, a különbség vélhetően még nagyobb lenne.
A hivatalos román delegációt és Nicușor Dan államfőt szállító Spartan katonai repülőgép szerdán délután, helyi idő szerint délután fél öt körül tudott felszállni Párizsból, miután a nap folyamán két kísérlet is meghiúsult a folyamatos havazás miatt. A küldöttségnek – a tervek szerint – már kedd este vissza kellett volna érkeznie Bukarestbe.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
Emésztőgödörbe esett pónilovat mentettek ki vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai Alsóboldogfalván.
Lakóházban csaptak fel a lángok hétfőn este Vidrátszeg főutcáján, a tűzoltók már elkezdték az oltást – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Egyhangúlag fogadta hétfőn a kormánykoalíció az államigazgatást érintő reformcsomagot, valamint a tervezett gazdaságélénkítő intézkedéseket. Az ülésen több adókedvezményről is döntöttek – adta hírül a Nemzeti Liberális Párt sajtóosztálya.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Habár még vannak hátra munkálatok, beköltözhet új, háromszobás házába az a négygyermekes gyergyószentmiklósi család, amelynek otthona egyetlen év alatt épült fel civilek, vállalkozók, a sajtó és az egyház szoros együttműködésének köszönhetően.
A következő két hétben a hegyvidék kivételével az ország nagy részén többnyire fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékek várhatók, csapadékra február utolsó napjaiban és március elején van kilátás.
A 8,2 lejt is meghaladta a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásoknál – például Csíkszeredában is –, és a következő időszakban akár 8,3–8,5 lejre is emelkedhet – mutat rá elemzésében az Intelligens Energia Egyesület.
szóljon hozzá!