Fotó: Daczó Katalin
Hargita megyében köztisztaság terén egyenesen jó a helyzet, hangzott el csütörtökön azon a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél tartott sajtótájékoztatón, amelyen az Együtt egy tisztább környezetért elnevezésű köztisztasági, hulladékgyűjtési akciót harangoztak be az illetékesek.
2010. április 15., 23:332010. április 15., 23:33
Fotó: Daczó Katalin
A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség kezdeményezte, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Őrség partnerként társult, és részt vesznek az átfogó akcióban a megye hulladékgyűjtő és hulladékfeldolgozó cégei, valamint legnagyobb köztisztasági vállalata is. A megye minden településére kiterjedő akció szervezői helyi szinten a polgármesteri hivatalok – hangsúlyozta Netedu Gabriela, a Környezetvédelmi Ügynökség vezetője.
A polgármesteri hivatalok már elvégezték a tavaszi nagytakarítást – hangzott el többször is a sajtótájékoztatón, sőt dr. Sabău Grigore, a Környezetvédelmi Őrség Hargita megyei főbiztosa nyomatékosította is, hogy megyénkben nincsenek bajok, így mondhatni egyéb nem maradt hátra, mint a hulladékgyűjtés: az elektromos és elektronikai hulladék, a PET-palack, és a különösen nagy méretű hulladék összegyűjtése. A minél hatékonyabb munka érdekében a megyét öt övezetre osztották a szervezők, így a hulladékgyűjtés öt egymást követő szombaton zajlik. A Udvarhelyszéken április 17-én, a Csíki-medencében április 24-én, Maroshévíz környékén május 8-án, a Gyergyói-medencében május 15-én, és Székelykeresztúr vonzáskörzetében május 22-én kerül sor az akcióra.
Az Együtt egy tiszta környezetért elnevezésű kampányba egy-két kivétellel nem kapcsolódtak be a civil szervezetek, mivel egyre inkább úgy vélik, a takarítás, hulladékgyűjtés nem a civilek, az iskolások, az önkéntesek feladata, hanem a köztisztasági vállalatoké, és az önkormányzatok kötelessége, hogy érvényt szerezzenek a mindenkori szabályoknak.
Mintegy kétezer gépjárművet ellenőriztek, és ugyanennyi alkoholszondás, illetve kábítószer-gyorstesztet végeztek el a Maros megyei rendőrök a május 1-jei hosszú hétvégén. Az ellenőrzések nyomán közel 400 ezer lejre szabtak ki bírságot.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tíz megye folyóin.
Közzétette kéthetes, május 5–18. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Lehűlés jön, de látni a végét is.
A Románia, előre választási szövetség jelöltje köszönetet mondott a Facebook-oldalán mindazoknak, akik rá szavaztak, és sajnálatát fejezte ki, amiért kudarcot vallott „a politikai számtan” terén.
Útburkolati munkálatok akadályozhatják a forgalmat Székelyudvarhely bethlenfalvi részének mellékutcáiban.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat 25 megyére, köztük a székelyföldiekre is.
George Simion elsöprő vasárnapi győzelméről, további lehetőségeiről, illetve Nicușor Dan esetleges második fordulós esélyeiről kérdezték Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét hétfőn reggel a Kossuth Rádióban.
Elena Lasconi hétfőn bejelentette, hogy lemondott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről.
Véget ért Székelyföld legnagyobb 2025-ös sporteseménye: az április 27-e és május 3-a között zajló jégkorong-világbajnokságon pedig a Duma Duba mellett a Székely Sport is masszívan képviseltette magát.
Különleges programmal készül május második hétvégéjén az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Csíkszeredában: gyógynövényismertető tanfolyamra várják az érdeklődőket.