Kézműves foglalkozás az édesanyák hetén. Archív
Fotó: Veres Nándor
Az Édesanyák hetét tartják május 8–13. között Csíkszeredában a Csíki Anyák Egyesületének szervezésében. Az esemény központi helyszíne a megyeháza márványterme.
2017. május 08., 11:142017. május 08., 11:14
Az érdeklődők hasznos és érdekes előadásokat hallgathatnak egészségügyi szakemberektől, a gyerekek és szüleik foglalkozásokon vehetnek részt, és számos más rendezvény is színesíti a programot.
Hétfőn 16 órától a Vár téren elültetett Születésfát locsolják meg, 17 órától tartják az esemény hivatalos megnyitóját a megyeházán. Ugyanekkor nyitják meg az Apás kaland című fotókiállítást is.
17.30-tól Lőrincz Csilla, RMDSZ Nőszervezetének Székelyföldért felelős alelnöke bemutatja a NEEEM, A Nők Elleni Erőszak projektet. 18 órától gyermektáncház lesz Ádám Katalinnal. 19 órától Zöld Enikő és Törzsök Anikó gyermekgyógyászok tartanak előadást Ha beteg a gyermek címmel. A belépés ingyenes.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
szóljon hozzá!