
A megye cégeinek összforgalmából az udvarhelyszéki vállalkozások részaránya megközelíti az ötven százalékot
Fotó: Barabás Ákos
A megvalósított forgalmukkal és jövedelmükkel uralják a Hargita megyei gazdasági szférát az udvarhelyszéki cégek – derül ki a REGA Régiókutató Egyesület tanulmányából, amely a megye vállalkozásainak fejlődését boncolgatja.
2017. november 30., 09:232017. november 30., 09:23
Az udvarhelyszéki vállalkozások fejlődéséről készített kutatást a REGA Régiókutató Egyesület az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) felkérésére. A tanulmány a regaprojekt.ro oldalon érhető el, a kutatáshoz pedig a megyei cégbíróság, közpénzügyi igazgatóság adatait, valamint az omnibus.ro, a pénzügyminisztérium (mfinante.ro) és a Országos Statisztikai Intézet (insse.ro) internetes oldalán közzétett adatokat használták fel.
Mindeközben azonban elemezték Csíkszék és Gyergyószék vállalkozói potenciálját is. Utóbbi kettővel összehasonlították az udvarhelyi cégek eredményeit.
A REGA Régiókutató Egyesület tanulmányából kiderül, hogy Udvarhelyszéken a legmeghatározóbb tevékenységi forma a gazdasági életben mindig is a nagykereskedelem volt, ezt bizonyítja az is – a tanulmány készítői szerint –, hogy
Ha a térséget a másik két székkel, Csík- és Gyergyószékkel hasonlítjuk össze, akkor azt vehetjük észre, hogy
– a REGA Régiókutató Egyesület kutatási eredménye szerint.
A három térség vállalkozásainak összforgalmát tekintve Udvarhelyszék vezet a 2008-tól tavalyig tartó időszakban, sőt ebben a térségben is növekedett legnagyobb mértékben a cégek forgalma a vizsgált időszakban. A munkatermelékenység elemzésekor az derült ki, hogy
Az egy alkalmazottra jutó profit szempontjából tavaly mindhárom szék azonos szinten volt, amit a szakemberek azzal magyaráznak, hogy Udvarhelyszéken szinten tartották a vállalkozások alkalmazottainak számát, így szétterül a többi széken mértnél jóval nagyobb profit.
Valóban Udvarhelyszék adja Hargita megye GDP-jének 50 százalékát? – erre a kérdésre is próbáltak választ adni a kutatásban.
Az itt mért összesített profit viszont több évben is meghaladta az ötvenszázalékos arányt megyeszerte, és a kutatók kiemelik ugyan, hogy a GDP és a vállalkozó forgalom, illetve nyereség nem ugyanazt fedi, megjegyzik: ezek az adatok bizonyítják, hogy
Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Kézdivásárhely adatait külön összehasonlítva azt derítették ki, hogy
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
szóljon hozzá!