Dobszós átadás és felvonulás

Dobszó kíséretében tették közhírré szerdán a Rózsa utca átadását. A helyszínen Székelyudvarhely polgármestere röviden ismertette az utca modernizálásának folyamatát, majd a szalagvágást követően kaláccsal, pálinkával kínálták a jelenlévőket. Az ismertető után közel egy kilométeres séta következett.

Simon Eszter

2011. november 16., 19:462011. november 16., 19:46

Hosszú séta a frissen aszfaltozott úton. Tekintse meg fotógalériánkat!

Bunta Levente polgármester beszédében a kikiáltó dobos jelenlétét ekképpen magyarázta: a nemrégiben tartott Mézes Napok keretében azok vonultak így fel, akik meg akarták mutatni magukat. „Arra gondoltunk, hogy így humorossá és jellegzetessé tehetjük ezt az átadást” – tette hozzá. Az eseményen a tervező és kivitelező cégek képviselői is jelen voltak, valamint a városi rendőrség is képviseltette magát.

Húszéves álom vált valóra

A polgármester beszédében kitért a Mihail Sadoveanu és Mező utcákra, amelyek már a nyolcvanas években beépültek és aszfaltozásuk is régen megtörtént. Bunta Levente hangsúlyozta: ez az utca is korábban el kellett volna készüljön, hiszen sok ház már 60–80 évvel ezelőtt felépült. Az elmúlt két évben a Rózsa utcában minőségi munka folyt, hiszen ezelőtt az volt a módi, hogy a készülő utcákra ráhúzták az aszfaltréteget, de itt víz- és szennyvízvezetékeket is cseréltek, majd a csatornázást is elvégezték. A polgármester kiemelte: bár a közbeszerzést követően egy brassói cég fellebbezésével akadályozta a munkálatok elkezdését, ígéretünkhöz híven mégis sikerült két év alatt befejezni az utca modernizálását, amivel az itt lakók húszéves álma vált valóra.

Közel egy kilométeres útszakasz és híd

A munkálatok értéke 1 747 000 lej volt, a kivitelezési idő pedig tíz hónap, amit két hónappal korábban sikerült megvalósítani. A beruházás folyamán 900 méter hosszú, 4–6 méter széles útszakaszt sikerült leaszfaltozni, melynek összfelülete 4500 négyzetméter. Az utca mentén továbbá 500 méteren végeztek csatornázási munkálatokat, valamint víznyelő és vízelvezető sáncokat alakítottak ki. A Varga patakon lévő híd értéke 190 950 lej. A munkálatokért hat évig vállalt garanciát a kivitelező cég.

Terepszemle

Bunta Levente beszéde után sétára invitálta az átadáson megjelenteket, hogy mindenki saját szemével láthassa a Rózsa utcában alig fél év alatt bekövetkezett változásokat. Indulás előtt pálinkával és kaláccsal kínáltak mindenkit. A közel egy kilométeres séta folyamán, az élen járó, dobbal felszerelt ifjú férfi (civilben színész) több alkalommal is elismételte rövid rigmusos mondókáját. A kikiáltó szövegében többek közt elhangzott: „ahol eddig por és sár uralkodott, ott most aszfalt és térkő díszeleg, felújított híd fut a Varga patak felett”. A hangos dobszót meghallva az egyik ablakon kikandikáló lakó érdeklődve kérdezte: „Mi ez a nagy cirkusz?” Egy másik ablakból, a kikiáltó szövegét végighallgatva, hozzátették: „Ötven éve várunk rá”. Visszafele a polgármestert és a sétán részt vevőket a Rózsa utca lakói pálinkával kínálták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

A gyorshajtás csak a második legfőbb ok a súlyos közúti baleseteknél

Tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt országos szinten, kevesebb, mint az előző évben – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

A gyorshajtás csak a második legfőbb ok a súlyos közúti baleseteknél
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként a jeges tóba megmenteni egy kislányt – videóval

Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.

Nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként a jeges tóba megmenteni egy kislányt – videóval
2026. január 17., szombat

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet

Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.

Három nap kemény fagyra van kilátás
Három nap kemény fagyra van kilátás
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Hirdetés
2026. január 17., szombat

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók

Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.

Holtan találtak egy embert a hegyimentők
Holtan találtak egy embert a hegyimentők
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21
2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
Hirdetés