
Fotó: Pál Gábor
A Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola egy régebbi időkben is működő rendszert kezdett újra alkalmazni. Reggelenként diákok segítik a gyalogosok közlekedését a Petőfi Sándor utcai tanintézmény előtt.
2010. szeptember 27., 17:322010. szeptember 27., 17:32
2010. október 04., 14:322010. október 04., 14:32
Fotó: Pál Gábor
Megkülönböztető öltözékben áll egy-egy nyolcadik osztályos tanuló az iskola előtti gyalogátjáró két oldalán. Kis stoptáblákkal kezükben állítják meg az autókat, amikor diák vagy felnőtt át akar kelni az úttesten. Bodurian János, az iskola igazgatója közölte, a tanintézmény vezetőségének döntésére indították el az akciót.
Ezzel a tevékenységgel próbálják megelőzni a baleseteket. Bodurian még azt is elmondta, hogy eleinte forgalmi rendőrök is segítettek a diákoknak. A szolgálatos tanulók fél órával a reggeli első tanóra megkezdése előtt már kiállnak az átjáró két oldalára. A tanórák lejártával pedig tanítók, tanárok kísérik át a diákokat. Az iskolaigazgató jobban szeretné, ha fekvőrendőröket tennének a gyalogátjáróhoz, de szerinte nem valószínű, hogy erre sor fog kerülni.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Korondon és környékén, Parajdon, valamint Szentegyháza több utcájában is áramszünet lesz javítások miatt – tájékoztat a szolgáltató.
Évekig elhúzódott az Országos Beruházási Társaság (CNI) által lebonyolított adminisztratív munka, ezért nem sikerült az augusztus végi határidőre megépíteni a szentegyházi bölcsődét – közölte meglátását a polgármester.
Hosszabb menetidőre és megnövekedett forgalomra figyelmeztet a helyi rendőrség szeptember 7-én, az új tanév első napján. Az iskolák környékén és a város főbb útvonalain már a reggeli órákban torlódások alakulhatnak ki.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.