December elseje az AIDS világnapja

A HIV-fertőzés súlyos, hosszú lefolyású betegség, s az ebben szenvedőket gyakran éri diszkrimináció – fogalmazódott meg szerdán délelőtt a Sapientia Egyetem kisaulájában, ahol az AIDS világnapja alkalmából dr. Ambrus Irén főorvos tartott vetített képes előadást.

Iochom Zsolt

2010. december 01., 21:322010. december 01., 21:32

2010. december 02., 12:502010. december 02., 12:50

1988. december elsejétől az AIDS-világnap célja a figyelemfelhívás, a betegségről és annak megelőzéséről szóló ismeretterjesztés. A HIV pandémia a mai napig az egyik legnagyobb közegészségügyi világtényező. Társadalmat, gazdaságot, egészségügyet és demográfiát érintő romboló hatásai az egész világon megmutatkoznak, különösen az afrikai országokban, a Szaharától délre és Ázsiában – hívta fel a figyelmet az előadó.

Előadása első felében az AIDS történetét vázolta: megjelenése az 1920-as, 1930-as évekre tehető, amikor a SIV majomvírus a fajok közötti korlátot áttöri, és átterjed az emberre, miután Közép-Afrika nyugati részében vadászok fertőzött majomhússal érintkeztek. 1981-ben New Yorkban nyolc fiatal homoszexuálisnál Kaposi-szarkómát diagnosztizálnak, amely pedig inkább öreg embereknél fordul elő. Los Angelesben pedig öt meleg ritka fajta tüdőgyulladást kap. Ezzel kelti fel az amerikai egészségügyi hatóságok figyelmét az új betegség. 1982-ben megszületik az AIDS – szerzett immunhiány-tünetegyüttes elnevezés. Egy 20 hónapos kisgyerek AIDS-es fertőzésben hal meg vérátömlesztés után. Ez az első egyértelmű jele annak, hogy az AIDS-t nem csak homoszexuális érintkezés útján lehet elkapni. 1984-ben történt az első hivatalosan közölt leírás a HIV-fertőzésről Romániában – derült ki a bemutatóból.

Előadásának második felében a HIV-szűrés fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Fontos, hogy mindenki megismerje a HIV-fertőzéssel kapcsolatos veszélyeket, kockázatokat és a védekezés lehetőségeit. Szükséges, hogy a fiatalok megfelelő szexuális felvilágosításban részesüljenek, ebben jelentős szerepet kaphatnak az óvszerreklámok és promóciók, melyek számát növelni kellene.

Az előadást követően a Sapientia TV az utca emberét is megkérdezte: tudja-e, minek van a világnapja?, hogyan terjed az AIDS?, mik a tünetei? A város utcáin szórólapokat és mintegy 500 óvszert osztottak szét a járókelők között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gótikus látványvilággal kápráztat el az új Frankenstein-adaptáció

Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.

Gótikus látványvilággal kápráztat el az új Frankenstein-adaptáció
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Többen is ittasan ültek volánhoz a hétvégén Hargita megyében

Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.

Többen is ittasan ültek volánhoz a hétvégén Hargita megyében
2025. november 10., hétfő

Öt kategória, amiből a legjobban fogyott az idei fekete pénteken

A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.

Öt kategória, amiből a legjobban fogyott az idei fekete pénteken
2025. november 10., hétfő

Éjszakai fagyok a következő két hét előrejelzésében

Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.

Éjszakai fagyok a következő két hét előrejelzésében
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Felkészültünk a télre: szinte teljesen megteltek a földgáztárolók

A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.

Felkészültünk a télre: szinte teljesen megteltek a földgáztárolók
2025. november 10., hétfő

Működik az e-személyi adatainak ellenőrzésére szolgáló új alkalmazás

Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.

Működik az e-személyi adatainak ellenőrzésére szolgáló új alkalmazás
2025. november 10., hétfő

Két veszélyes kangál keveréket fogott be a csíkszeredai önkormányzat

Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.

Két veszélyes kangál keveréket fogott be a csíkszeredai önkormányzat
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Ennyi ingatlan cserélt gazdát októberben Romániában

Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).

Ennyi ingatlan cserélt gazdát októberben Romániában
2025. november 10., hétfő

Újabb határátkelőhelyekre terjesztik ki az új digitális belépési-kilépési rendszert

További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.

Újabb határátkelőhelyekre terjesztik ki az új digitális belépési-kilépési rendszert
2025. november 10., hétfő

Hargita megyei utak téli karbantartása: napi kötelező beavatkozás a főbb útvonalakon

18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.

Hargita megyei utak téli karbantartása: napi kötelező beavatkozás a főbb útvonalakon
Hirdetés