
Fotó: Rádió GaGa
A hagyomány folytatódik: a tavalyi után idén is látványos érkezéssel készül a Rádió GaGa Mikulása Székelyudvarhelyen.
2025. december 02., 10:352025. december 02., 10:35
A fehérszakállú december 5-én, pénteken 17 órakor száll le a Riverside Retail Park előtti területen, ahová több száz gyermeket és családot várnak, a Székelyhon pedig első kézből tudósít majd a helyszínről az érkezés pillanatáról. Rádiós munkatársaink közlése szerint az esemény alatt gyerekdalok, közös éneklés és ünnepi hangulat várja a résztvevőket, a Mikulás megérkezését követően pedig édességet kapnak a gyerekek.
Az esemény szabadtéri, ezért a résztvevőket arra kérik, hogy öltözzenek melegen. A belépés természetesen idén is ingyenes.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.