Csökkentenék az iskolai rendelők személyzetét

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Az egészségügyi minisztérium által kidolgozott új normarendszer-tervezet következtében csökkentenék az iskolai orvosi rendelők személyzetét, valamint a szociális–egészségügyi ellátásban és a roma közösségekben dolgozó mediátorok számát. Ez országszinten 2493 főt jelentene. Csíkszeredában még így is kevesen vannak – vélik az illetékesek.

Daczó Katalin

2010. február 16., 16:142010. február 16., 16:14

2010. március 08., 12:492010. március 08., 12:49

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert



Az egészségügyi minisztérium tervezetének következtében az iskolaorvosi rendelőkből 1776 személyt, köztük 160 orvost bocsátanának el. „Így is kevesen vagyunk” – vélekedett dr. Csiszér Irma, a csíkszeredai iskolaorvosi rendelők koordinátora. Csíkszeredában jelenleg nyolc iskolarendelő működik öt iskolaorvossal és tíz egészségügyi káderrel. Ezen kívül négy óvodai asszisztens is van. Az óvodákban nincs orvos, minden iskolaorvoshoz óvoda vagy napköz iotthon is tartozik, minden orvoshoz összesen legalább kétezer gyerek.

Az orvosnő kifogásolja, hogy miközben egyre fontosabbnak tartják a megelőzést, felszámolták az iskolai fogászatokat, és a rendelők személyzetét is csökkentenék. Az öt csíkszeredai iskolaorvos több mint huszonhatezer konzultációt végzett egy év alatt, azon kívül, hogy minden évben minden gyereket meg kell vizsgálniuk. „Minden gyerek át kell menjen a kezünkön – folytatja az orvosnő –. Azt jelenti, megvizsgáljuk, megmérjük (magasság, súly, vérnyomás) kiszűrjük a deficitáris állapotokat vagy elváltozásokat (gerincferdülés, szemproblémák, hallássérülés, lúdtalp, szívproblémák, szívzörejek). Egészségügyi neveléseket tartunk, lebonyolítjuk a nagy oltási kampányokat, a méhnyakrák elleni oltást, a szezonális grippé elleni oltásokat. Ellenőrizzük a bentlakásokat, ellátjuk a távol lakó gyerekeket a saját gyógyszeralapunkból addig, amíg haza tudjuk küldeni.”

„Az egészségügyi minisztérium felelőssége és kötelessége, hogy az iskolarendelőkre vonatkozó programot működtesse – hangsúlyozta dr. Szabó Soós Klára –. Ez egy normalitás kellene legyen. Ezzel szemben csak városon, és csak részben van megoldva, falun teljességgel hiányoznak az iskolaorvosi rendelők, pedig a diákok alapvető jogai közé tartozna, hogy ne legyenek diszkriminálva.” A tavaly egy kormányrendelet született, amely szerint ott, ahol nincsenek iskolaorvosok, az önkormányzatok részmunkaidős szerződést köthetnek családorvossal a feladatok ellátására. „A családorvosok szövetsége eljuttatott a kormányrendelet betartásával kapcsolatosan egy átiratot a prefektushoz, és az egyéb illetékesekhez, de csak a prefektus válaszolt – mondta a szövetség elnöke –, de az sem érdemben. Inkább kommunista közmunkára buzdító szövegre emlékeztetett.”

A leépítésekre vonatkozóan a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés