Csökken a munkanélküliség, de továbbra is alacsonyak a bérek

Csökkenőben van a munkanélküliség Háromszéken, vidéken azonban olyan település is van, ahol az aktív lakosság több mint húsz százaléka nem dolgozik. A fizetések pedig továbbra is a legalacsonyabbak között vannak az országban.

Bús Ildikó

2011. október 25., 12:092011. október 25., 12:09

2011. október 25., 15:312011. október 25., 15:31

Míg országos szinten a munkanélküliségi mutató 4,87 százalék, Háromszéken ez az arány 7,8 százalék – ismertette az adatokat Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója. Sajtótájékoztatóján elmondta, a tavalyi évhez képest is jól áll Kovászna megye, ugyanis 2010-ben, az év ugyanezen szakában a munaknélküliségi mutató 10,58 százalék volt a régióban.

Ugyanakkor a férfiak körében a munkanélküliség valamelyest csökkent, viszont a nők körében nőtt, de még mindig több nő dolgozik Háromszéken, mint férfi. Országos szinten szeptemberben 18 megyében csökkent a foglalkozás nélküliek száma, köztük Kovászna megyében is, ahol jelenleg 7073 személy keres állást, októberben pedig 7,75 százlékos a mutató. A fizetések terén továbbra sem áll jól Háromszék – tájékoztatott Kelemen – hiszen míg az országos bruttó átlagbér 2005 lej, addig a megyében mindössze 1185 lejt kapnak az alkalmazottak.

Újságírói kérdésre kifejtette, a fizetések valóban alacsonyak Háromszéken, hiszen a munkaadók sok esetben a minimálbért kínálják, amit a munkavállalók el is fogadnak. Elmondása szerint jelenleg is olyan meghirdetett állások vannak az ügynökségen, amelyek nem igényelnek nagy fizetést, a 260 meghirdetett munkahelyből csupán tíz állás van a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek, a többit a konfekcióiparban és más szakképzetlen munkásnak kínálják.

Kelemen Tibor azt is kiemelte, fontosnak tartja a szakképzés visszavezetését, hiszen Sepsiszentgyörgyön gondot jelent az is, hogy csökkent a szakiskolai képzés és felerősödött a líceumi oktatás, ennek eredménye pedig a diplomások nagy százalékú munkanélkülisége. „Ebben sajnos a legnagyobb felelősség a szülőket illeti” – emelte ki Kelemen Tibor, mert a kétkezi munkát az utóbbi időben lenézik, és az elméleti líceumok felduzzasztásával a több mint hatvanszázalékos elméleti oktatásból kikerülő diákok nem a mesteremberek sorát gazdagítják.

Az igazgató azoknak a személyeknek a helyzetét is ismertette, akik bár be vannak jelentve az ügynökségnél, már nem részesülnek munkanélküli segélyben, de elhelyezkedni sem tudtak. Az 1329 ilyen helyzetben lévő személy közül ötszáz nő és 829 férfi, kilencven százalékuk írástudatlan, így nagyon nehéz munkába állítani vagy akár képezni is őket. Vidéken is magas a munkahely nélküli személyek aránya, Előpatakon, ahol az aktív lakosság száma 2117, a munkanélküliségi mutató 26,5 százalék, ami igen jelentős. A vidékiekkel az is gond, hogy nem tudnak bejárni a városba, nehéz megoldani a kora reggeli és késő délutáni ingázást, így ha alkalmaznák is a nőket a különböző konfekciógyárak, nem tudnának teljes normával dolgozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

Kitálalt a környezetvédelmi miniszter a vízügy tehetetlenségéről

Diana Buzoianu környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter bírálta a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőségét.

Kitálalt a környezetvédelmi miniszter a vízügy tehetetlenségéről
2025. augusztus 03., vasárnap

Ötéves gyermek fulladt bele egy kultúrotthon szennyvízülepítőjébe – videóval

Meghalt vasárnap délután egy ötéves gyermek, miután a Beszterce-Naszód megyei Újős (Fântânele) településen beleesett a kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába.

Ötéves gyermek fulladt bele egy kultúrotthon szennyvízülepítőjébe – videóval
2025. augusztus 03., vasárnap

Kigyúlt egy személyvonat vagonja, negyven utas menekült ki

Tűz ütött ki vasárnap délután egy személyszállító vonat egyik kocsijában a Prahova megyei Plopeni állomásán – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Kigyúlt egy személyvonat vagonja, negyven utas menekült ki
2025. augusztus 03., vasárnap

Ilyen, amikor sokan mentenek értéket – ezúttal Abásfalván

Hónapokon át tartó tervezés, néhány napig zajló építkezés: ez az abásfalvi közösségi pavilon, amely fiatal építészhallgatók és helyi lakosok együttműködésében jött létre.

Ilyen, amikor sokan mentenek értéket – ezúttal Abásfalván
2025. augusztus 03., vasárnap

A bőr nem felejt, és be is nyújtja a számlát

Az UV-sugárzás hatásai évtizedek múlva is nyomot hagyhatnak bőrünkön. A bőrgyógyász szerint a tudatos fényvédelem nemcsak nyáron, hanem egész életünkben elengedhetetlen.

A bőr nem felejt, és be is nyújtja a számlát
A bőr nem felejt, és be is nyújtja a számlát
2025. augusztus 03., vasárnap

A bőr nem felejt, és be is nyújtja a számlát

2025. augusztus 03., vasárnap

Kamera rögzítette a vasárnap reggeli robbanást – videó

Erős robbanás történt, amelyet tűz követett vasárnap reggel a Dâmboviţa megyei Cojocaru falu egyik boltjában. A detonáció megrázta a szomszédos házakat is. Videófelvételt posztoltak a robbanás pillanatáról.

Kamera rögzítette a vasárnap reggeli robbanást – videó
2025. augusztus 03., vasárnap

Kamion alá hajtott, esélye sem volt a túlélésre a vasárnap reggeli baleset áldozatának

A helyszínen életét vesztette az a sofőr, aki személyautójával egy kamionnak ütközött vasárnap reggel a Bârladot elkerülő úton. Szinte csak törmelék maradt a járműből, román sajtóbeszámolók szerint a férfinak esélye sem volt a túlélésre.

Kamion alá hajtott, esélye sem volt a túlélésre a vasárnap reggeli baleset áldozatának
2025. augusztus 02., szombat

Feltelik az államkassza, ha a fogyasztóvédelem kimegy a román tengerpartra

A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.

Feltelik az államkassza, ha a fogyasztóvédelem kimegy a román tengerpartra
2025. augusztus 02., szombat

Több százezer, kiszállításra kész töltény volt a fegyvergyárban, az is lehet, hogy mind odaveszett

A kudzsiri fegyvergyár péntek éjjel leégett csarnokában körülbelül 400 ezer darab, ötmillió euró értékű, 14/5-ös kaliberű töltényt tároltak szállításra készen, az üzem képviselői szerint lehet, hogy a teljes mennyiség kárba veszett.

Több százezer, kiszállításra kész töltény volt a fegyvergyárban, az is lehet, hogy mind odaveszett
2025. augusztus 02., szombat

Gombafertőzés a kórházban, karantén és büntetések sora

Az egészségügyi minisztérium péntek este közölte, hogy a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő kórházi osztályán végzett átfogó ellenőrzések során számos hiányosságot találtak.

Gombafertőzés a kórházban, karantén és büntetések sora