
Fotó: Dénes Botond
Délelőtt az óvodásokat, délután a városi gyerekeket örvendeztette meg a Mikulás Kézdivásárhelyen. A nagyszakállú úgy látta, hogy minden gyerkőc jól viselkedett idén, hiszen virgácsot senkinek sem hozott.
2023. december 05., 20:542023. december 05., 20:54
2023. december 06., 10:552023. december 06., 10:55
A Mikulás korán reggel útra kelt, hiszen a város és a hozzá tartozó települések óvodáiban közel hétszáz gyerek várta. Az ovisok nagy izgalommal és csillogó szemekkel fogadták az ajándékozót, és alkalomhoz illő versekkel, énekekkel köszöntötték.
Fotó: Dénes Botond
Bár először kicsit bátortalanok voltak a pirosba öltözött öreg láttán,
Fotó: Dénes Botond
Délután népes gyereksereg gyűlt össze a W. Wegener parkban, ahol Kolcsár Linda vezetésével interaktív játékokkal és énekekekkel készültek a Télapó fogadására. A kicsik varázspálcák segítségével ünnepi fénybe borították a parkot, majd tömött sorokban álltak sorba szüleikkel, nagyszüleikkel, hogy találkozhassanak a fehér szakállúval, aki közel kilencszáz csomagot osztott szét közöttük, így minden gyermek boldogan, a találkozás élményével feltöltődve térhetett haza.
Fotó: Dénes Botond
Fotó: Dénes Botond
Fotó: Dénes Botond
Fotó: Dénes Botond
Fotó: Dénes Botond
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!