Hirdetés
Hirdetés

Csíkszereda turisztikai kínálatának erősítésére vonatkozó terveit ismertette Korodi

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Rendezvényekkel és beruházásokkal lendítené fel Csíkszereda turizmusát Korodi Attila RMDSZ-es polgármesterjelölt, aki a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában ismertette a témakör mentén tervezett elképzeléseit pénteken.

Iszlai Katalin

2020. szeptember 18., 14:312020. szeptember 18., 14:31

Korodi Attila polgármesterjelölt Varga Csaba és Szikszai Tamás tanácsosjelöltek társaságában tartott sajtótájékoztatón elmondta: céljuk, hogy egy nyitott Csíkszeredát hozzanak létre nemcsak a helybéliek, hanem az idelátogatók számára is. A turizmus terén elképzelt terveiket két részbe bontva ismertették, a rendezvényekről Varga Csaba, a beruházásokról pedig Szikszai Tamás beszélt.

Mint kifejtették,

olyan rendezvényeket szeretnének szervezni számos területen, amelyek a város lakóin túl a távolabbról érkezőket is érdeklik.

A már meglévő eseményeket megerősítenék, illetve felélesztenének olyanokat, amelyek félbeszakadtak, például a Csíki Jazz Fesztivált. A kulturális intézményeket összekötnék, a csíksomlyói kegyhelyet és vonzáskörzetét pedig programokkal erősítenék.

Hirdetés

A rendezvények mellett különböző infrastrukturális fejlesztésekkel tennék vonzóbbá a turisták számára a hargitai megyeszékhelyet. Ilyen például a város három strandjának (amelyek közül jelenleg csak egyik, a csíkzsögödi működik) felújítása.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Emellett a városkép fejlesztésén is dolgoznának, egyebek mellett a városbejáratok egységesítésével és szépítésével, illetve a hőszigetelési programok és a városrészek felújításának folytatásával. Ugyanakkor olyan arculati elemek használatát honosítanák meg, amelyek segítségével a városba látogató turisták megismerhetik a helyi látványosságokat. Szó eset továbbá az egészségügyi turizmus kiépítéséről is.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Idézet
Két előny származik egy jó turisztikai tevékenységből Csíkszeredában. Egyrészt a turisztikában érdekelt vállalatok erősödnek, több munkahelyet tudnak fenntartani, méltányosabb lesz a fizetés ebben a szegmensben, másrészt pedig egy jó turisztikai rendszerrel rendelkező város érdekes mindazok számára, akik beruházásokban, új vállalkozások elindításában gondolkodnak

– hangsúlyozta Korodi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
Hirdetés