Több mint másfél hónapos sanghaji kiszállás után – nemrégiben – ért haza a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Felejthetetlen élményekkel feltöltődve egy szeletet hozott a milliós emberi forgatag világából. Amint az együttes vezetőjétől, András Mihálytól megtudtuk, az eddigi legnagyobb világkiállításról felvételeket is készítettek, a tanulságos anyagból hamarosan filmet állítanak össze.
Csíkzsögöd lakói az elmúlt időszakban többször jelezték szerkesztőségünknek, hogy a csíkszeredai derítőállomás felől kellemetlen szag lengi be a környéket. Mint ismeretes, a derítőállomáson modernizálási munkák folynak.
A Hargita Megyei Agrárkamara, közösen a megyei méhészegyesülettel, idén is indít szakmai felkészítő tanfolyamot a méhészek számára Csíkszeredában.
A szeszélyes és hűvös nyár miatt rendkívül rossz évet tudhatnak maguk mögött a Hargita megyei méhészek. A méhcsaládok teleltetésre való előkészítése után már világosabban kirajzolódnak az idei eredmények.
Nehéz helyzetben van napjainkban az orvostársadalom – és nem csak –, az egészségügyi rendszer inog, kilátástalan a helyzet, ki teheti, elvándorol. Mindezek ellenére még mindig vannak olyan emberek, akik e mostoha körülmények dacára is hivatástudattal végzik dolgukat, derűsek, optimisták. Mert ha nem lenének ilyenek, nem tudnának gyógyítani. És gyógyítaniuk kell, mert szükségünk van rájuk.
A Hargita megyei önkormányzat ügykezelésébe tartozó utakon közel 60 kilométert aszfaltoznak le ebben az évben. A munkálatok egy részét még ezután végzik el.
Újabb változásokra kell felkészülni a Csíkszeredában autózóknak. A forgalmi rend november 8-tól tovább módosul, újabb útszakaszok válnak egyirányúvá.
A Zsögödben elhelyezett automata állomás október 19. óta nem méri a levegőminőségi mutatókat, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség viszont elvégez bizonyos méréséket. Értékeik alapján a napokban nem volt gond Csíkszereda levegőjének minőségével, annak ellenére, hogy a taplocai aszfaltkeverő látványosan működött.
Pár napja immár, hogy lezárult a szarvasmarha-farmokra vonatkozó támogatási kérelmek leadási határideje. A mezőgazdaság viszontagságos helyzete ellenére a szubvenciót igénylők száma nem csökkent, azaz a tavalyi szinten maradt. Az illetékesek szerint többek között ez annak köszönhető, hogy a nehéz időben a gazdáknak minden bevételi forrásra szükségük van.
Emlékezni, ünnepelni gyűltek össze szerdán reggel a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola egykori és jelenlegi diákjai, pedagógusai, barátok, egyházi és világi elöljárók.
Hivatalos minőségben járt haza és nézett körül kedden Hargita megyében Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter. A helyszínen tájékozódott egyes műemlékek helyzetéről és folytatott megbeszélést helyi kulturális szakemberekkel.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
A napokban, főként a reggeli órákban, ismét javában füstölt a taplocai aszfaltkeverő állomás, és a füst belepte az egész környéket.
Huszonnégy személy, tizenkét szekér, közel négy tonna cukorrépa – számokban ennyi lenne egy hétfő délutáni rendőrségi rajtaütés eredménye.
Megérkezett Hargita megyébe, és a napokban kerül az iskolákba az a pénz, amit nemrég kormányhatározattal utaltak ki tanintézményi beruházásokra. A legtöbb iskola adósságot fizet az összegekből, így a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskola is, amelynél a rég húzódó felújítási munkálatok egy részének a folytatására is lehetőség nyílik a most kapott pénzből.
Bár a csíkszeredai patikákban kapható szezonális influenza elleni védőoltás, vagy pedig kérésre beszerzik a gyógyszertárak azt, nincs nagy kereslet iránta – mondta az egyik csíkszeredai patika vezetője.
A Csukás-hegységben túráztak az elmúlt hétvégén a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai. Az egyik résztvevő, Nagy Attila számolt be a túráról.
A Polgári Törvénykönyv a tömbházlakók számos tevékenységét szabályozza a megfelelő együttélés érdekében. Többek között megszabja a szőnyegporolás helyét és idejét, a ruhaszárítás mikéntjét, illetve a virágöntözés módját.
Nemcsak a magánház-tulajdonosok, hanem a tömbházak lakói is szívesen tartanak állatokat a lakásban, és sokszor a gazdiknak eszükbe sem jut, hogy ezáltal megzavarhatják mások nyugalmát, komfortját. Természetesen lehet aranyos házi kedvenceket tartani a panelekben is, viszont a Polgári Törvénykönyv az állattartást is szigorúan szabályozza.