Fásszín helyett iskolapadban tanulhatnak

Láttak már gyereket fásszínben tanulni? Iskolatáska cipzárja helyett fonalat használni? Láttak már kialvatlan gyereket, akinek sikerült tizenegy igazi „h” betűt írnia? Érezték a „tiszta” kézben tartott „maszatos” kezet, amelyik bizonytalanul szorítja a maroknyi ceruzát? Talán ennek látványa és érzése tölti be azt a hét mindszenti önkéntest, akik a helyi Nagy István Általános Iskola elemi osztályaiba járó, hátrányos helyzetű gyerekeknek tanulást elősegítő foglalkozást tartanak.

Rédai Botond

2011. március 08., 13:402011. március 08., 13:40

2011. március 08., 14:002011. március 08., 14:00

Az úgynevezett korrepetáló program február közepétől indult, és máris megvannak az első pozitív eredményei – számolt be érdeklődésünkre Roth-Vízi Réka. A Gyulafehérvári Caritas önkéntes koordinátora elmondta, a visszajelzések azt bizonyítják, jó úton haladnak. „Kedden és csütörtökön délután tartunk foglalkozásokat, melyeken a tanuláson kívül a közösségi játékok világába is bevezetjük a kicsiket” – tájékoztatott az önkéntes koordinátor. A Caritas munkatársa szerint tizenkilenc, többszörösen hátrányos helyzetű gyerek vesz részt a programban.

Olyan tanulókról van szó, akiknek nincs, ahol megírniuk a házi feladatokat, akikkel az iskola után senki nem foglalkozik. „Vannak olyan negyedikesek, akik még a szorzótáblát sem tudják” – jegyezte meg Roth. Mint kiderült, a karácsonyra szervezett szeretetakció után a helybéli Málnási Zsuzsanna – aki kórházi szociális munkás és a Gyulafehérvári Caritas önkéntese – fogalmazta meg azt az igényt, miszerint ezekkel a gyerekekkel mindennap foglalkozni kellene.

„Így indult el egy önként vállalt gondolat, és így valósult meg tettekben a tanulást segítő foglalkozás. Az iskola igazgatója, Kánya László támogató magatartása és a foglalkozáshoz szükséges két tanterem biztosítása, a tanító nénik pozitív visszajelzései és a gyerekek foglalkozáson való aktív munkája megerősítést ad mindnyájunknak a program hasznosságáról” – említette Roth-Vízi Réka, majd hozzátette, hálásan köszöni elsősorban Málnási Zsuzsának a szervező munkát és a foglalkozásokhoz való aktív hozzáállást, mivel nélküle mindez nem jöhetett volna létre.

„Ugyanakkor köszönöm Renátának, Edinának, Szilárdnak, Ildikónak, Izának és Zitának a heti két órás, önkéntesen vállalt foglalkozást. Bízom benne, hogy sokan lesznek még, akik mindezt megértik és cselekszik is” – mondta befejezésül az önkéntes koordinátor, kiemelve, hosszú távon mindenképpen az volna a cél, hogy több csíki községben is beindítsák a korrepetáló programokat, természetesen helyi önkéntesek segítségével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei