Folytatva a neves szakemberek pedagógusközösségekbe való meghívását, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szervezésében, a Mesterkurzus együttműködésével újabb közismert pszichológus, dr. Bagdy Emőke tart szerdán előadást megyebeli pedagógusoknak.
A csíkszeredai központú Harvíz Rt. a szolgáltatási területén különböző megoldásokkal igyekszik csökkenteni a vízveszteséget. A felcsíki falvakban az utcai kutakon keresztül folyt el nagyon sok víz, amely jelentős veszteséget okozott a regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalatnak. Ezekben a falvakban a problémát az utcai kutak felszámolásával igyekeztek megoldani.
Csíkszeredában a vízveszteség csökkentése érdekében a Harvíz a városi tanács finanszírozásával elindított egy programot. Ennek keretében felosztották a várost 15 zónára, amelynek határaira egy-egy vízórát szereltek fel.
Homoród menti vasárnapok címmel fotótárlat nyílt héfőn este hat órától a csíkszeredai Kriterion Galériában. A Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kriterion Alapítvány által szervezett kiállítás alkotóit már ismerhetik, mivel Szeptemberi fotósulisok néven már többször is megmutatkoztak a nyilvánosság előtt.
Igencsak mozgalmas napok, megfeszített ritmusú munka elé néznek a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársai, hiszen már az első napon ezren jegyeztették elő magukat, hogy januárban igényelhessék a magyar állampolgárságot.
Noha lassan több mint négy hónapja, hogy lezúdult az utolsó árvíz is, Csíkszentmihályon még most is vannak nyomai a nyári pusztításnak. Mint ismeretes, a községet átszelő Rákos patakán júniusban és júliusban lejövő hatalmas víztömeg utakat, pallókat, hidakat tett tönkre és házakba hatolt be.
Abbahagyták a munkát, és az igazgatóság épülete előtt gyülekeztek hétfő dél körül a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház alkalmazottai, akik többek között azért háborogtak, mert nem kapták meg szeptemberi étkezési jegyeiket, miközben fizetéseikből az erre vonatkozó adót is levonták.
Az óvoda- és az iskolaépületen elvégzett bővítési, javítási munkálatok utáni adósságból törlesztenek a szépvízi Nyirő József Általános Iskolánál, amely 50 000 lejt kapott a legutóbbi kormányfinanszírozásból. A tanintézménynél további pénzre lenne szükség a teljes adósság fedezésére és a munkálatok folytatására.
Újabb útszakaszok váltak egyirányúvá Csíkszeredában hétfőtől, ezzel kiteljesedtek a tervezett forgalmi változások a városközpontban. A Vár téri körforgalom kibővült, forgalomirányító szigetek segítik a haladást.
Egy nemrég meghozott sürgősségi kormányrendelet értelmében év végéig kifizethető öt évre visszamenőleg a társadalombiztosítási hozzájárulás, így utólag biztosítotti minőséget nyerhetnek azok is, akik huzamosabb ideig voltak munkanélküliek vagy külföldön dolgoztak az elmúlt öt évben. Ehhez azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen az ötéves időszakra legkevesebb 10 000 lejt kell befizetniük a nyugdíjpénztárhoz.
A 123C megyei út Menaságújfalu–Csíkmenaság közti szakaszára összesen 1,7 km aszfaltréteg került a Hargita Megyei Tanács jóvoltából. Ebből Menaságújfalunak 500 méter, Menaságnak pedig 1200 méter aszfalt jutott.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
A három székelyföldi megye elöljárói elsőkként jegyeztették elő magukat hétfőn reggel a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán, hogy januártól kérjék a magyar állampolgárságot.
A Csíki-medence vizes élőhelyeinek hajdani jellegzetes állatfajait próbálja újra felfedezni a jelennek egy helybéli biológusokból álló csoport. Demeter László, Imets István, Péter Gabriella és Kelemen Alpár a csíkhalak, a folyami rákok és a kecskebékák mai élőhelye mellett azt is számbaveszi, mit tud ezekről az állatokról a lakosság.
Nyílt műhelymunkát tartottak november 7-én, vasárnap a Léda Tánctanoda által szervezett Őszi Mozgásfejlesztő Műhely keretében Csíkszeredában.
Alig fejeződött be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utcában az oszlopokra szerelt vezetékek föld alá helyezése, máris újabb hasonló munkálat kezdődik. A Taploca utcában is ugyanez történik, még az idén szeretnének végezni.
Két erdélyi helyszínen: Marosvásárhelyen és Csíkszeredában koncertezett a magyarországi Pál Utcai Fiúk zenekar. Az 1983-ban alakult magyar alternatív rockegyüttesnek eddig tíz nagylemeze jelent meg. November 5-én, pénteken este a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán csaptak a húrok közé.
Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk szórványprogramja révén november 4-én, csütörtökön könyvadományt és magyar nyelvű didaktikai eszközöket adtak át Temesváron a Reconstructio 2005 Egyesület részére.
A Hargita megyei cégek toplistáján szereplő vállalkozások díjkiosztó ünnepségére került sor pénteken délután a csíkszeredai Hargita Vendégváró étteremben. A rendezvényt tizenhetedik alkalommal szervezte a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, mely egyúttal megalakulásának huszadik évfordulóját is ünnepelte.