Kíváncsi diákok, büszke és izguló szülők, tanítványaikat örömmel számba vevő pedagógusok népesítették be hétfőn reggel az oktatási intézmények udvarait a tanévnyitó ünnepségeken. A 2011–2012-es tanév számos változást hoz, ezek közül az elsővel, az ország himnuszának kötelező elhangzásával már a tanévnyitókon is szembesülni lehetett.
Az előző versenykiállítások teljes tematikai szabadságával szemben, ezúttal a Projekt 4 szervezői egy kötött témával szólítják meg az alkotókat. Egy, manapság inkább az amatőr képzőművészek körében űzött műfajnak, a csendéletnek keresnének a hivatásos fiatal művészek körében is értelmet és új utakat.
Csíkszereda is képviselve van a komolyzene élvonalában. Molnár Levente szeptember 23-án a Bukaresti Román Opera előadásában Jevgenyij Anyegin szerepét alakítja Csajkovszkij azonos című operájában, a bukaresti nemzetközi George Enescu Fesztiválon.
Nem kevesebb mint két éve dédelgetett terve a szépvízi önkormányzatnak, hogy felújítják a község egyik legrégebbi utcáját. A beruházás finanszírozását a vidékfejlesztési alaphoz benyújtott pályázattal biztosították volna, ám a remélt támogatás – minden jel szerint – elmarad.
Hétfőn reggel ismét becsengettek az iskolákban, kezdetét vette a 2011–2012-es tanév a csíkszeredai tanintézményekben is. Az iskolákban szavalatokkal, köszöntő beszédekkel, Veni Sancte misével kezdték az új tanévet.
Közel fél évtizedig tartó munkálatok után lassan a végéhez közeledik Csíkszentkirály egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása. A kormánytámogatásból finanszírozott szennyvízcsatorna-hálózat kialakítása mintegy öt évvel ezelőtt startolt a községben, és tavalyelőtt ősszel kezdték el a derítőállomás építését. Az illetékesek szerint október közepére működőképes lesz a rendszer.
Nincs fizetéses parkolás, közel a városközpont, ezért aztán igen zsúfolt a csíkszeredai Szív utcának a Millenniumi templom előtti szakasza. A polgármesteri hivatal korlátozná itt a parkolást, az egyház viszont inkább lezárná az utcát az autók elől.
A Csíkszeredában folyamatban levő útjavítások a Fürdő utcát is elérték. Igaz, csak egy sávon és egy rétegben, de ott is lesz új aszfalt.
Veszélyes(E)k névvel egy tájékoztató jellegű kártyát készített a Zöld SzékelyFöld Egyesület azoknak az élelmiszer-adalékanyagoknak a nevével, illetve kódjával, amelyek károsak lehetnek az emberi szervezetre.
A csíksomlyói kegytemplom orgonája csütörtökön, Kisboldogasszony napján lett 80 éves. Erdély harmadik legnagyobb orgonáját vasárnap este a szentmisét követően koncerttel köszöntötték.
Számos érdeklődőt vonzott a harmadik Madéfalvi Hagymafesztivál keretében megtartott hagyományos termékek vására vasárnap. A helyi termelők ízletes és mutatós portékái mellett idén is ínycsiklandozó illatok fogadták az odalátogatókat, nagy üstökben fortyogtak a finomabbnál finomabb ételek, melyek egyik fő alapanyaga természetesen a hagyma volt.
A paprika és a paradicsom – a nyár két igazi sztárja – találkozik ebben az egyszerű, mégis mennyei paraszti ételben. Füstös szalonnával, paprikás kolbásszal és egy csipet nosztalgiával ez a lecsó nemcsak a hasat, de a szívet is megmelengeti.
Az elmúlt hétvégén tartották Csatószegen a Kisboldogasszony napokat. A Kolonics István Művelődési Egyesület szervezte rendezvényen a falu apraja-nagyja találhatott számára érdekes programokat.
Veszélyes állapotú épület helyett immár teljes körű felújításon átesett óvoda várja az új tanévben a menasági gyerekeket. A kicsik egy év száműzetés után térhetnek vissza a létesítménybe, melynek átadási ünnepségét vasárnap tartották.
Az új tanügyi törvény értelmében több változást is hoz az új tanév a diákok és tanárok számára egyaránt. A tanulók felmérők írásával kezdik az iskolai évet, az osztályok besorolásokat kapnak, szigorúbban ellenőrzik a diákok, de a pedagógusok hiányzásait is, a történelmet és földrajzot pedig magyarul oktatják.
Egy kormányzati beruházás leállása miatt felfüggeszthetik a csíkszeredai Kis Herceg Napközi Othhon kantinjának működését. A jelenleg érvényben lévő engedély október közepén lejár, és ha az intézmény vezetősége nem kap megbízható ígéretet arra, hogy záros határidőn belül elkészül az új, modern konyha, a régi működését felfüggesztheti a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság.
Hatalmas a túljelentkezés a csíkszeredai számlálóbiztosi helyekre: a 163 „posztra” összesen 361-en jelentkeztek. Az illetékesek jövő hónap elején felkészítőt, majd vizsgát szerveznek, ahol kiválasztják a végső biztosokat.
Péntek délután nagyszámú érdeklődő jelenlétében tartották meg a csíkszeredai megyeháza márványtermében a fa megmunkálásával, feldolgozásával foglalkozó vállalkozók számára összehívott fórumot.
Noha a csíkrákosi Cserei Mihály-szobor meglovasítóit nem sikerült kézre keríteniük a hatóságoknak, az adományokból újjáöntött alkotás ismét elfoglalta méltó helyét a település időközben új köntösbe öltöztetett központi parkjában.